(hibázott-e a Fidesz )

Én nem tudom, hogy Churchill híres háborús beszéde, amelyben nem ígért mást, csak vért, verítéket és könnyeket, evidens és követendő példa lehet-e minden olyan államférfi számára, aki vészhelyzetben veszi át egy ország kormányzását. Az tény, hogy ezek a borús, kemény, ám igaz szavak megrendítették és felrázták az Egyesült Királyság polgárait, s hozzájárultak ahhoz, hogy a nép és a nemzet egy akarattal és hihetetlen állhatatossággal vívja meg, vigye győzelemre a hitleri Németország elleni harcot, amelyben saját létét és eszményeit védelmezte.
A mai politikában nem szokás vért, verítéket és könnyeket ígérni, akkor sem, ha szinte bizonyos, hogy a közeljövő, ha nem is vérrel, de sokak számára áldozatokkal, szenvedéssel, lemondással jár. Korunk kampánystratégiája általában az, hogy a hatalom várományosa, ha nem is a helyzet azonnali jobbra fordulását, de fokozatos megoldását ígéri, s természetesen nem feledkezik meg arról, hogy minden bajt, nehézséget ellenfelei számlájára írjon. Ebben végső soron nincs semmi kivetnivaló, hacsak a bárki, bármi által okozott baj nem súlyosabb annál, mint amivel a kormányra került erők képesek belátható időn belül, nagy véráldozat nélkül megbirkózni. Az emberek jó része ugyanis abban a tudatban él, hogy a rossz kormányzat bukása már önmagában jobb életet jelent, minden gondjának megoldását a változástól várja, s mivel nem figyelmeztették kellő súllyal, túl sokat vár, és természetesen csalódik.
Persze a helyzet sokkal bonyolultabb annál, minthogy egy párt a teljes igazság kimondásával, a múltból eredő, de semmiképpen sem túl rózsás jövő hangsúlyozásával nyerje meg a választásokat, különösen nem abban a mértékben, ahogy ez Magyarországon történt. Tény, hogy a Fidesz nem ígérgetett, és Orbán Viktor nem ígért Kánaánt. Csak tisztességet és kemény munkát, de bizonyos – egyébként biztosra vehető – kockázatokra nem hívta fel ismételten és nyomatékosan a figyelmet. Ez is érthető, hiszen a jó politikus mindig szavazatmaximálásra törekszik, így az esetleges kétségekről és a valószínűleg bekövetkező kényszerű-keserű lépésekről hallgat. Ám immár egyre világosabbá válik az a tény, hogy a kormányzat, leleményes intézkedései ellenére, iszonyú pénzhiánnyal küzd, s ez egyre több intézményt, szervezetet és személyt súlyosan érint. Olyanokat is, akik, úgymond, teljes mellszélességgel kiálltak a Fidesz mellett a legnehezebb időkben. Ez, bár mindenki tudja, hogy a pénzszűkét nem a jelenlegi kormány okozta, mégis csalódást szül, s nemegyszer kiábrándulást. Vért még csak-csak adnának az emberek, de pénzt…?
A választások előtt már két évvel biztos volt a Fidesz győzelme, s minden bizonnyal a gazdasági helyzet várható alakulása is. Az MSZP–SZDSZ ostorozása mellett nagyobb nyomatékot kellett volna adni a figyelmeztetésnek, talán közkinccsé kellett volna tenni a „vért, verítéket és könnyeket” könnyedebb változatát. A „mi nem fogunk megszorítani” szlogen, ha még nem ütött vissza, előbb-utóbb bumeránggá változik. Ez annál fájdalmasabb lesz, mivel a kormány valóban becsülettel dolgozott, s számos olyan sikert ért el leleménnyel, kemény munkával, amelyek nélkül a jelenlegi viszonylagos egyensúlyt képtelenség lett volna fenntartani.
Azt gondolom, bár nem tudom, hogy az elsöprő lendület mellett eljött az ideje a fokozott szerénységnek, sőt alázatnak. Az alázat része az igazságnak, miként az igazság is része az alázatnak. Az „országmentés”, a változás számos érdekkel ütközik. Ezeket az érdekütközéseket a legnagyobb empátiával és bölcsességgel kell kezelni. Továbbá a türelmet, a kitartó bizalmat és a szeretetet illik teljes őszinteséggel viszonozni. Az erő nagyszerű dolog, de még nagyobb az igazság és az alázat. Hogy ezek a gondolatok csupán egy civil agy érzelgős szüleményei-e, vagy politikai értelemben is megfontolandók, én nem tudom…