A magyar kajak-kenu máig tartó, avagy – megközelítés kérdése – lecsengőben lévő sikerkorszakának kezdetét a 2000. évi olimpiára tehetjük. A mieink négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet lapátoltak össze Sydneyben. A győzteseket valószínűleg sokan felsorolnák fejből, a bronzérmet szerzett Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián kajakos duóra viszont valószínűleg csak kevesen emlékeznek. Mit nem adnánk ma egy férfi kajakos harmadik helyért! A jelenből visszatekintve az is meghökkentő, hogy mind a négy aranyat férfiak szerezték. K-2 500 m-en Kammerer Zoltán és Storcz Botond, K-4 1000-en Kammerer, Storcz, Vereckei Ákos és Horváth Gábor, C-1 500-on Kolonics György, C-2 500-on Pulai Imre és Novák Ferenc. S nem a telhetetlenség mondatja velünk, hogy a legnagyobb favorit, K-1 500-on 1998, 1999 és 2001 világbajnoka, Vereckei Ákos sajnos éppen Sydneyben betlizett (a viharos szél miatt többször elhalasztott rajt testileg és lelkileg is felőrölte). Ha ehhez a szerepléshez mérjük az idei szegedi eredményeket, akkor csakis kudarcról beszélhetünk.
Hölgyeink Ausztráliában „csak” két ezüstöt szereztek (kettesben és négyesben), ők Athénban értek fel a csúcsra, ahol Janics egyesben és párosban (Kovács Katalinnal) győzött, a négyes pedig úgy lett második, hogy ha az ellentétek nem kezdik ki a csoportot, akkor nyerhetett volna. A férfiak 2004-ben ugyan nem tudták megismételni a sydneyi produkciót, de a négyes megvédte a címét, Kozmann György és Kolonics György pedig bronzérmes lett. Ötszázon Vereckei egyesben, valamint Kammerer és Storcz párosban részben azért végzett ötödikként, mert a négyes aranya után a másnapi döntőre már nem tudtak lélekben kellően ráhangolódni (a győzelemre ekkor már nem, de a dobogós helyezésre még volt esélyük). Ne feledkezzünk meg Kökény Rolandról sem, aki mindkét olimpián ezer egyesben indult. Sydneyben gyilkos középfutamból – a későbbi első, második és negyedik helyezett mögött – esett ki, Athénban hatodikként végzett.
Ők hárman – jócskán túl a harmincon – a mai napig meghatározó alakjai a sportágnak. Természetesen megjárták Pekinget is, ahová Kammerer és Kucsera (K-2 500-on és különösen 1000-en) esélyesként utazott, ám nem csak ők, valamennyi férfi kajakosunk érem nélkül tért haza. Londonra nézve pedig meg kell becsülnünk, ha sikerül megszerezni mind a nyolc kvótát.
A tendencia egyértelmű. S erre önmagában nem lehet magyarázat, hogy a nemzetközi mezőny egyre sűrűbb. Nemcsak Kammerer, Vereckei és Kökény érdeme, hanem egyben a többiek, a feltörekvő ifjak bírálata is, hogy ők hárman idehaza még mindig a legjobbak közé tartoznak. Vereckei a szegedi vb előtt némi iróniával úgy jellemezte önmagát, mint egy öregedő- félben lévő profi, aki még képes segíteni a fiataloknak. Ezzel szemben még mindig neki kell húznia a társakat.
A sportág érdeke azt kívánná, ha ők már tényleg csupán kiegészítő emberek lennének. A szegedi felállásban aligha remélhetünk férfi kajakos érmet Londonban. Sokan bíznak az ötszázon győztes Tóth Dávidban és Kulifai Tamásban, ám ők ezren idehaza csak harmadikak voltak. Érdemben akkor számolhatnánk velük, ha meg tudnák ismételni az elmúlt egy év fejlődését. A tizenévesek, Dombvári Bence, valamint Tótka Sándor és Dudás Miklós jelenthetnek igazi potenciált, ám utóbbi kettő sprinter, ami önmagában leszűkíti a választékot. Ugyanaz a lehetőség mutatkozik, mint 2003-ban: mindent feltenni a négyesre. Sértődés nélkül, valóban a legjobb emberekkel. Azzal a megkötéssel, hogy amíg Athén előtt az aranyérem reális cél volt, Londonban már a bronznak is örülni kell.
Kenuban egyszerűbb a helyzet. Ott csak egy jó kettest kell építeni. Szólóban Vajda Attilát ugyanis nem kell félteni, kétszáz méteren pedig, ha eddig nem sikerült, egy év alatt aligha tudunk a világ élmezőnyébe férkőzni.
Ám hogy a sikerkorszak 2012-ben is folytatódjon, azért, nem vitás, a hölgyek tehetnek a legtöbbet.
origo.hu
Kubatov Gábor is elbúcsúztatta a mandátumát elvesztő Fekete-Győr Andrást
