Szürke, jellegtelen időszak volt a középkor, legfeljebb néhány jelentősebb teljesítmény maradt ránk az akkori szellemi elit tollából. Ráadásul tartozott hozzá egy sötét első szakasz – legalábbis a reneszánsz kortól kezdve kisebb megszakításokkal ez volt az általános tudományos, filozófiai vélekedés. A középkor fogalmának megjelenése is azt mutatja, hogy a reneszánsz virágkora óta mint a szellemi visszaesés időszakára tekintettek a Krisztus utáni IV–V. századtól a múlt évezred derekáig tartó történelmi időkre. Először feltehetően Christoph Cellarius 1688-as történelmi munkája használja a medium aevum kifejezést kissé pejoratív árnyalattal: ez az az időszak, amely az ókor és az újkor közötti évezredes senki földjén fekszik.
Nem véletlen tehát, hogy például a XVII–XIX. századi filozófiai irányzatok – leegyszerűsítve nevezzük így – fősodra szerint nem is létezett középkori esztétika. William Knight összefoglaló, Az aesthetica története című, magyarul 1915-ben napvilágot látott műve mindössze kétoldalnyi terjedelemben foglalkozik a középkorral. Hasonló módon negligálja az időszakot Jánosi Béla filozófus 1900-as azonos című munkája vagy újabban Geréby György tanulmányai is. A szemléletbeli változást többek között Jacques Maritain, Edgar de Bruyne és Wladislaw Tatarkiewicz esztétikatörténeti opusai hozták meg a húszas évektől kezdve.
Idehaza most jelent meg először nagyobb ívű öszszefoglaló munka a témáról magyar szerzőtől. Cseke Ákos filozófus a párizsi Sorbonne-on doktorált középkori filozófiából és esztétikából, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít. Könyvében elsősorban azt vizsgálja, milyen szerepet tölt be a művészet és a szépség a középkori gondolkodásban. Mennyiben módosítja – esetleg ássa alá – a középkori szerzők tanulmányozása a modern esztétikai tapasztalatot? Hitt-e Ágoston, Nüsszai Gergely, az angyali doktor, Aquinói Tamás a szépség világformáló, esetleg világmegmentő erejében? Végül: valóban megváltó erővel bír-e a szépség?
Nagy hangsúlyt kap a sokak által a legfontosabb „középkori esztétának” tartott rejtélyes kilétű, Isten szépségével, illetve az isteni szépséggel is foglalkozó filozófus, Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész. Esztétikai alapvetése szerint a szépség az általános rend része, illetve maga a rend, „amely áthatja az egész világegyetemet”. Ebből következően az istenség leírásakor a legalacsonyabb rendű létezőket is figyelembe vehetjük, Isten ugyanis „mindenből megismerhető, kikutatható, dicsérhető”. A középkori szerző a rútnak végső soron pozitív, „pedagógiai” értéket tulajdonít.
Cseke Ákos alapos szellemi munícióval felvértezett kötete aprólékosan kitér a középkori filozófia azonos vagy hasonló tárgyú kérdéseire. A függelékben Aquinói Tamás és az esztétika viszonyáról, illetve a művészet középkori filozófiájáról olvasható tanulmány.
(Cseke Ákos: A középkor és az esztétika. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Rendkívüli egyeztetést tart a miniszterelnök
