Javaslatok állattenyésztésünk régóta várt újjáélesztéséhez

Mint a pályán több mint negyven éve dolgozó állatorvos kívánok hozzászólni az új vidékfejlesztési stratégiához. A lap hasábjain eddig e témában megjelentek egybehangzóan az aggódás, a vidék elvesztése és a kiút keresése gondolatkörben mozognak.
A jövő a házunk körül kezdődik. Állatfajaink és -fajtáink, amelyek között büszkén kell említenünk azokat, amelyeket a tradíció máig megőrzött, különböző módon, de megfelelnek a ház körüli tartásra. A baromfifélék (a pulyka és a gyöngytyúk, sőt, a víziszárnyasok is) a legalkalmasabbak erre: a rövid generációváltás, a gyors szaporítás lehetősége, a viszonylag egyszerű tartási, takarmányozási feltételek miatt. Mindezek fejében állataink friss tojást, vasárnapi tyúkhúslevest és kakaspörköltet ígérnek. A nyúlfajták hasonló tartási tulajdonságaik révén a bemutatott feltételekkel azonosan adhatnak számunkra étket.
A juh, a kecske, a sertés és a szarvasmarha szintén újra az állattartás fontos része lehet, bár tartásuk már több egyéni bátorságot igényel. A juhtartás vidékekhez kötötten még néhol népszerű, de biztatást adhatunk erre szerte az országban. A juh sajátosságai (kíméletes legelés, szelíd természet, egyszerűbb épületigény stb.) kedvezők. Mindez a kecskéről már nehezebben mondható el, de ha állatunk egyéniségét tudatosan vállaljuk, úgy hasznot adó háztáji „tejforráshoz” juthatunk. A sertés a legmindennapibb volt asztalunkon. Szaga miatt a tartása tehát szomszédfüggő… A gazda azonban számos feltétellel tenyésztheti: légyirtás, szagtalan fűrészpor-homok almozás, kellő izoláció stb. Húsa hűtőládában, füstölve, feldolgozva támogathatja a családi kasszát. A szarvasmarha egyénhez, szándékhoz és következetes elhatározáshoz kötötten jelenhet meg újból. Sok kihasználatlan legelő, üres istálló, tejre szomjas szomszéd segítheti a tehéntartást. Segítenünk kell az érték-újratermelést jelentő ház körüli állattartás felélesztését. Ebben az első lépés az oktatásé. Az óvodai kertek, az iskolások állattartása, az elszánt pedagógusok példaadása nélkülözhetetlen ebben. Szakiskoláinkban a gyakorlati oktatás arányát a németországi szintre kellene hozni. Tarthatatlan állapot az, hogy a hentesképzésben a tanulók vásárolt húsalapanyaggal dolgoznak. Nincs szakiskolai sertéstartás, ahogy azt Ausztriában, de a volt NDK-ban is láthatjuk. Ott a tejfeldolgozás oktatása a fejéssel, a tehenek etetésével-ápolásával kezdődik. Náluk az alapanyagot a tanulók önköltségi áron megveszik az iskolától. Feldolgozás után értékesítik a termékeket, s a haszonnal ők rendelkeznek.
A tanulók zöme gazdálkodók gyermeke, de bőven van köztük városi gyerek is. Nem idegen nekik az állattenyésztés, -tartás. Nálunk itt is óriási szemléletváltásra van szükség. Nem lehet a tejet áruló gazdát feljelenteni a kínáló reklám hangjáért. Nem áll helyt, hogy a sertés szabadtartása tájromboló, lehetetlen állapot, hogy az erdei legeltetés alapjaiban tiltott legyen; az isztriai szürkemarha legeltetésében támogató összeg szerepel az erdőtűz megelőzése miatt (gondozott erdőalj!). Ez csak a kiút néhány első lépése. A folytatáshoz is adok példákat: a közvetlen értékesítés alapja az emlősöknél (juh-kecske-sertés-szarvasmarha, esetenként bivaly, ló) a kellően méretezett, de az előírásoknak megfelelő vágópont. Az élelmiszerlánc biztonsága, az eredetvédelem, a minőség, a megbízhatóság a döntő. Az értékesítésnél legyen mód a gyors tesztekre (trichinellavizsgálat), helyszín: a piac. Adjunk teret a tapasztalt termelőknek az integrációval: térítés ellenében lehessen belépni! Kihelyezhető továbbtartásra baromfi, nyúl, sertés, juh, szarvasmarha is. A feltételeket az agrárkamarával, a tenyésztő szervezetekkel, az érintett gazdákkal, civil fórumokkal közösen kell kialakítani. Jó terepek lehetnek ebben nemzeti parkjaink.
Mindez kihat a foglalkoztatásra is. Az állatlétszám növelése kiszámítható foglalkozásbővítést is jelent, javíthatja a GDP-t is.
Külön lehetőség – erre ma már van kormányzati akarat – az állattartási közmunka. Az integráció alapjait adó egységekben – még a családi gazdaságokban is – foglalkoztathatók lehetnek a közmunkások. A közmunkás így egész évben, képességeit hasznosítva, a megtermelt alapanyagból (hús-tej-tojás stb.) részesedhet. Ez ösztönző, életminőséget javító szempont, vidékfejlesztő tényező.
A helyzet kulcsa tehát a belső fogyasztás. A gazdák termékeikkel már egyre hangosabban szerepelnek, ők a kínálat húzóerői. Elég, ha az ez évi, kiskőrösi vásárra utalunk, ahol a kiállítók fele nem jutott be a rendezvényre. Ilyen példa az Apajról jövő szürkemarha szalámi, de az új gyenesdiási piac is. Ugyanakkor nem lehetünk elégedettek. A közétkeztetésben nehéz elképzelni a stabil, állandó, napi rendszeres, helyi ellátást. A heti egy-egy saját termékeinken alapuló ebéd, esetleg uzsonna, tízórai, kiegészítő étkeztetés viszont járható út. Támogasson a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége néhány iskolai-községi-közösségi konyhát abban, hogy évente kétszer juhétel kerüljön az asztalra. Ugyanígy hirdethető több helyen kedvezményes báránykihelyezés, ami húsvétkor vagy szüretkor kerülhet az asztalra, a bográcsba. A szenvedélyes juhászok biztosan partnerek ebben. Készek még arra is, hogy bemutatólakomát rendezzenek, hogy ne csak Túrkevén legyen juhászfesztivál. A rendszer természetesen más állattenyésztési ágazatoknak is ajánlható. A Németh László megálmodta kert-Magyarország – benne állatainkkal – megvalósítható.

A szerző állatorvos, nyugalmazott egyetemi tanár

A magyar vidékfejlesztésről folyó vitában megjelent írások: Ángyán József: Új nemzeti vidékstratégia (vitaindító, június 10.); Wagenhoffer Zsombor: Szerezzük vissza belső piacainkat! (június 20.); Németh István: Életképes kistérségek, patrióta szemlélet (június 20.); dr. Molnár Rezső: A mezőgazdaság jövőképe (június 25.); dr. Keve Tibor: Gazdakörök szervezése és a magyar vidék (június 30.); Csudai Endre: A monopolizált piac nem piac (július 8.); Paál Sándor: Előtérben a hagyományos fajták termesztése (július 18.); Bogár László: A mostani válaszúton dől el minden (július 20.); Nagy Ferenc József: Rákosi és Kádár szelleme még itt lebeg (július 20.); dr. Roszík Péter: A gazdatársadalom újra bizakodik (július 23.); Tömöri Balázs: A mérgező szupergyomokkal folytatott harc ára (július 23.); Dóczi Kálmán: Hogyan jutottunk idáig? (július 26.); Hubai Imre Csaba: A földtörvény nemzetbiztonsági tényező (augusztus 9.); Móczár Béla: Szolgáló kamarát, szolgáló hivatalt! (augusztus 9.).