Kényeztetés

Valamit éreznek a világ gazdagjai: mindenáron rá akarják tukmálni az államra összekuporgatott vagyonuk egy részét. De vajon valóban segítene-e ez a plusz szolidaritási adó az adott nemzeteken, vagy pedig csak egy látványos fogással azt a célt szolgálná, hogy a szupervagyonosok – lelkiismeretüket helyre rakva – nyugodt álmot vásároljanak maguknak?

Ez a nyolcvanesztendős Warren Buffett megint nem fér a bőrébe! A világ egyik leggazdagabb vállalkozója már tavaly ősszel írt cikkében is azt fejtegette, hogy a válság napjaiban a szupergazdagokat jobban meg kellene adóztatni. Akkor négyszáz amerikai üzletember a kezdeményezés támogatásáról biztosította. Nem elég, hogy az ő és barátai ötletére jött létre az a mozgalom, amelyhez eddig az Egyesült Államokban vagy negyven milliárdos csatlakozott, hogy vagyonuk felét jótékony, emberbaráti célokra fordítsák, most még több adót akar befizettetni a tehetősekkel!
Persze könnyű a befektetőnek, akinek vagyonát legutóbbi számában a Forbes amerikai magazin ötvenmilliárd dollárra tette. Novemberi cikke után a közbeszéd tárgyává vált a szolidaritási adó. Áprilisban az amerikai elnök, Barack Obama és Mark Zuckerberg, a világ leggazdagabb huszonévese, a Facebook alapítója közti beszélgetésen is felmerült ez a kérdés. Az államfő kifejtette nézeteit a szolidaritási adóról, amellyel Zuckerberg is egyetértett, és késznek mutatkozott ő is nagyobb részt vállalni a befizetésekből. Soros György magyar származású üzletember is nem először sorakozott fel a Buffett ötletét támogatók közt.
A The New York Times amerikai napilapban augusztus közepén megjelent Buffett-írás – amelynek címe egyből rávilágít a lényegére: Elég a szupergazdagok kényeztetéséből! – a saját példáján mutatja be a fenntarthatatlan állapotot. A Berkshire Hathaway vállalat tulajdonosaként Buffett tavaly majd hétmillió dollárt adózott. Ez sok pénznek tűnik, ám adóköteles jövedelmének csupán 17,4 százaléka. Az irodájában dolgozó húsz munkatárs 33 és 41 százalékkal adózik, átlagban 36 százalékot fizetnek be az államkasszába.
Miért jár neki majd húsz százalék kedvezmény? – folytatja gondolatmenetét a milliárdos. A demokraták iránti szimpátiáját sohasem tagadó üzletember azt is vitatja, hogy az őáltala sürgetett adónövekedés visszafogná a beruházásokat. „Hatvan éve vagyok a pályán, de egyszer sem találkoztam olyan példával, hogy valaki azért tekintett volna el egy jó befektetéstől, mert azt nagyon megadóztatják” – szögezte le írásában Buffett, aki konkrét javaslatokat is tett. A majd negyedmillió amerikai állampolgárnak, aki évente egymillió dollárnál többet keres, emeljék meg az adóját, aki pedig tízmilliónál is többet visz haza, rá még keményebb közteher-viselési szabályok vonatkoznának.
A demokrata párti Obama az adóemelések egyértelmű híve, ám a kongresszusban republikánus többség van, amely hallani sem akar arról, hogy a kormány a lakosság bármely részére újabb terheket rakjon. Az elmúlt hetekben, amikor is az államfő előkampánykörúton járt középnyugaton, gyakran hivatkozott Buffett cikkére, mintegy széttárva a kezét, hogy ő bizony nem tud többet tenni ennél.
Buffett elképzelése az Atlanti-óceán innenső felén is hullámokat vetett. Tizenhat francia szupergazdag a közelmúltban szolidaritási felhívást adott ki, hogy a nemzetközi pénzügyi válságra tekintettel ők is hajlandók lennének magasabb adókkal hozzájárulni a közteherviseléshez. Vannak köztük szállodalánc-tulajdonosok, kozmetikai cég főrészvényesei, olajvállalat elnök-vezérigazgatója, atomenergetikai cég vezetője, bankelnökök és rendkívül jól fizetett alkalmazottak is. Mindannyiuk tavalyi éves fizetése vagy osztalékukból származó jövedelme meghaladta a több millió eurót. Csak az arányítás kedvéért: egy minap megjelent felmérés eredménye szerint a franciák fele évente 19 ezer eurónál kevesebbet keres.
És lőn, meghallgatásra talált a mágnások kérése. Francois Fillon kormányfő a múlt hét közepén tette közzé hiányellenes tervét, amely szerint idén egymilliárd eurót, jövőre pedig 11 milliárdot kell megtakarítani az államnak. Az intézkedések közt van alkoholos italok, dohánytermékek, cukrozott üdítők áremelése, az ingatlaneladásoknál az értékkülönbözet nagyobb mértékű megadóztatása, és ott szerepel az évi ötszázezer eurót meghaladó fizetések, részvénybevételek plusz három százalékkal történő elvonása.
Vajon hányan lehetnek majd a szolidaritási adót fizetők, és milyen összeget hoz majd ez a költségvetésnek? Franciaország jelenlegi 1600 milliárd eurós adósságállományát aligha a gazdagok felajánlásából fogják jelentősen mérsékelni. Az adószakértők szerint úgy harmincezer kiemelkedő keresetű személyt tudnának bevonni ebbe az adózásba.
Ne feledjük, hogy francia földön működik a vagyon- és ingatlanadó, így a becslések szerint a háromszázalékos szolidaritási adóval számolva mintegy kétszázmillió euróval bővülhet a költségvetés bevételi oldala. Sok vagy kevés, mindenki döntse el! Az ideiglenes jelleggel bevezetett adó addig lesz érvényben, amíg az ország költségvetési hiánya nem süllyed három százalék alá, amire várhatóan 2013-ban kerül sor. A vagyonosok felhívása is ezt az évet jelölte meg lejárati dátumként.
Jövünk – ezt üzente a hét végén a gazdagoknak – félig ironikusan – Francois Hollande, a francia Szocialista Párt volt főtitkára, aki harcba száll az elnökjelöltségért. A szocialisták La Rochelle-ben megrendezett nyári egyetemén a legesélyesebb baloldali elnökjelölt a hallgatóság nagy tetszésére gúnyolódott a szupergazdagokon, akik azért imádkoztak, hogy Nicolas Sarkozy még jobban adóztassa meg őket. De az államfő keményen ellenállt, ezért határozta meg félmillió euróban a fizetési limitet, ami felett bevezetik a szolidaritási adót – folytatta viccelődését Hollande.
Vajon mennyire higgyünk a hatalmas vagyont felhalmozók hirtelen jött adakozó kedvének? – feszegeti több francia újság is. Sokakban felmerül, hogy talán nem is mindig a pénzügyi szabályok százszázalékos betartásával sikerült ilyen horribilis pénzösszeget összeszedni, talán a hatalom is hozzájárult különböző kedvezményekkel ilyen irdatlan vagyonok keletkezéséhez. Például a L’Oréal cég örökösnőjének, Madame Bettencourt-nak a vagyona húszmilliárd euróhoz közelít, míg a francia megszorítócsomag két évre 12 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő. Egyetlen ember megoldhatná a 62 milliós Franciaország gondjait, és még maradna is mit a tejbe aprítania.
Nem vitatva el egyesek szerencséjét, ügyességét, kitartó munkáját, azért talán némelyüket joggal kínozza a lelkiismeret: ha az állam bajban van, akkor most mi segítsünk neki. Ám ez a gesztus olcsó és hamis is – vélték az újságírók a baloldalon. „Csekélyke összegért nagy cirkuszt csinálnak, így próbálják meg legalizálni a pénzüket – írta az Atlantico hírportál munkatársa. – Ők is »áldozatot« hoznak a válságban, csak épp azért, hogy a tömegek ne tehessék fel a kérdést: ki a felelős jelenlegi bajaikért? Így olcsón elkerülik azt a szerepet, hogy az egyre erősödő társadalmi feszültség célpontjában legyenek.”
Franciaországban a kő gazdagok – mintegy megelőző csapásként – jelentkeztek, hogy egy kis pluszadót akarnak fizetni, Portugáliában azonban még ezt a lehetőséget is megvonták tőlük, ott egyszerűen bevezetik. A tervek szerint az államháztartási gondok enyhítésére az évi egymillió eurót meghaladó jövedelmekre vetnének ki szolidaritási adót, és a kormány a vagyonadó bevezetésén is gondolkodik.
Portugáliában három és fél százalékkal kellene csökkenteni a hiányt. A hatszázalékos deficitet csak akkor sikerül elérni, ha a jobbközép kormány megnyirbálja a nyugdíjakat, elvesz a munkanélküli-járulékokból. Lisszabonban már nem filozofálgatnak azon, vajon megéri-e nekik a gazdasági elit megadóztatása, a dél-európai államban minden eurócentre szükség van.
Hasonlóan Olaszországhoz. Jövőre húszmilliárd, a rá következő évben 25 milliárd eurós megtakarítást tervez a Berlusconi-kormány. Így egy évvel korábban egyensúlyba hozható az olasz költségvetés – állította a múlt hónap elején Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter. Az elképzelések közt szerepelt, hogy csökkentik a közigazgatási szintek számát, önkormányzatokat vonnak öszsze, és itt is bevezetik a szolidaritási adót.
Ám végül is a kiemelkedő fizetések megadóztatásából nem lett semmi: a Berlusconi-kormány a koalíciós partnerekkel folytatott e hét hétfői maratoni megbeszélésen elállt a szolidaritási adótól. Pedig az olaszok most a szigorból mutathattak volna példát azt követően, hogy milyen bőkezű kereseteket juttattak az állami tisztségviselőknek, a politikusoknak, az európai parlamenti képviselőknek.
Az augusztusi tervek szerint az évi kilencvenezer euró fölötti jövedelmekre öt százalék, a 150 ezret meghaladó díjazásokra tíz százalék szolidaritási adót vetettek volna ki. A nemcsak nagy fizetésű, hanem a jelek szerint nagy hatalmú réteg zátonyra tudta futtatni a kormány elképzelését. Most már az a kérdés, hogy miből szedik össze két év alatt a 45 milliárd eurót, ugyanis ennek bejelentésére nyugodtak meg a piacok Olaszország adósságválsága ügyében.
Amerikában hiába van a szupergazdagok közt nagy nekibuzdulás, hogy fizessenek több adót, ez a jótékony és igazságos cselekedet politikai játszmák áldozatává válik. A francia milliárdosok előtt szabad az út, de csak mértékkel, szinte jelképes összeggel és csak rövid ideig fogják támogatni az eladósodott államot. Lehet, hogy Portugálián sem segít a gazdagok jövedelmének csekély elvonása, arról már nem is szólva, hogy milyen következményekkel járhat az olasz szolidaritási adó elvetése. Nehéz itt okosnak lenni.