Megosztott a győztesek tábora

A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács – a NATO segítségét élvezve – katonailag győzedelmeskedett Moammer el-Kadhafi rendszerén. De kikből áll ez a testület, mik a szándékaik, van-e egyáltalán erejük és összetartásuk terveik megvalósítására? Ez ma a valódi kérdés, s a válasz korántsem egyértelmű.

A Nyugat a líbiai nép egyetlen képviselőjeként ismerte el a forradalom első hónapjaiban a Bengáziban megalakult tanácsot, az ÁNT-t. Ma már harminc ország tartja ugyanezt a negyventagú ellenzéki testületről, amelynek fegyveres ereje vasárnap bevonult Tripoliba. Nyilván erre nem lett volna módjuk, ha az észak-atlanti szervezet nem nyújt számukra légi támogatást, napok alatt megsemmisítve Kadhafiék légierejét, és utána is rendszeresen bombázva a kormányerők szárazföldi csapatait.
Az ÁNT-t mint az egyetlen politikai erőt zuhatagszerűen fogják elismerni, ám sokan kételkednek abban, hogy a február 27-én a lázadók fő központjában, Bengáziban alakult tanács képes lesz-e 41 évi zsarnokság után demokratikus pályára állítani az észak-afrikai országot. A testület azért jött létre, hogy Líbiát kivezesse a polgárháborúból. Ennek első feladatát teljesítette. A már említett segítséggel katonailag megsemmisítette Kadhafi ezredes rendszerét. A második tennivaló az, hogy az országban többpárti demokráciát hozzanak létre. A közelmúltban tették közzé azt az alkotmányos nyilatkozatot, amely 37 cikkelyben, mintegy tíz oldalon fejti ki, hogy miként képzelik el az átmenetet. A nemzeti tanács nyolc hónapig irányítaná az ország ügyeit, amely után hatalmát átadná az ideiglenes kormánynak és az átmeneti parlamentnek. Ennek feladata, hogy az ENSZ felügyeletével hat hónapon belül szabad és demokratikus általános választásokat rendezzenek, amely után a felálló alkotmányozó bizottság elkészíti az ország új alaptörvényét. A líbiaiak erről népszavazáson dönthetnének.
Ezzel a menetrenddel semmi baj sincs, az átmenet megszervezőivel, az Átmeneti Nemzeti Tanács tagjaival kapcsolatban azonban felmerülnek kételyek. Csupán egy tucatnyi ügyvéd, jogász, egyetemi professzor neve ismert, aki a tanács tagja, a többi nevét eddig biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. A megismert résztvevők nagy többségéről megállapítható, hogy nem is oly régen bőszen szolgálták a diktátort. Vezetőjük, Musztafa Abdul-Dzsalil fél évvel ezelőtt még Kadhafi igazságügy-minisztere volt. A felkelés közelmúltban tisztázatlan körülmények között meggyilkolt katonai parancsnoka, Abdul-Fattah Júnisz pedig az ezredes belügyminisztereként szolgált, korábban a kémszervezetet vezette.
Ráadásul ezek az ugyancsak kétséges hitelű emberek a különböző kérdésekben még egymással sem tudnak megállapodni, egyesek szerint a legnagyobb érdemük, hogy még létezik a nemzeti tanács. Fél évvel a lázadás kitörése után még Bengáziban sincs közbiztonság. Mi lesz majd Tripolival, ahol tömegével szabadultak ki köztörvényes bűnözők? Az ellenállás csapatai brigádokba szerveződtek, Júnisz halálát követően ezek közt alig volt együttműködés, sőt egyes jelentések szerint összetűzések is voltak az ellenállók közt. Könnyen lehet tehát, hogy Kadhafi nélkül is folytatódik a polgárháború?
Tripoli elesett, Kadhafinak nincs visszaút, ám a líbiaiak számára az ezredes utáni korszak sem ígérkezik könnyű menetnek.