Ne az angol legyen az első idegen nyelv?

Több mint harminc éve vagyok nyelvtanár, és a pályám úgy alakult, hogy többször kezdtem el nyolcéves, harmadik évfolyamos gyerekeket tanítani, akiket egészen az érettségiig elkísértem. Az egyik ilyen csoportot a televízió nyilvánossága előtt tanítottam a BBC English Muzzy in Gondoland című rajzfilmjének segítségével. A nézők a 90-es évek elejétől nyomon követhették az első lépéseket a harmadik osztályban (This is the Way 1), majd a folytatást az ötödik osztályban (This is the Way 2), aztán hogy hová jutunk el a nyolcadik osztály végére (Well on the Way), végül azt, hogy ugyanezek a diákok mint gimnazisták hogyan beszélgetnek egy-egy témáról a stúdióba meghívott angol anyanyelvű vendégekkel (English 4 You). Természetes tehát, hogy nagy érdeklődéssel olvastam a kormány idegennyelv-oktatási koncepcióját, amelyet egy barátom küldött át elektronikus formában. Leginkább az általános iskolával kapcsolatos javaslatok érdekeltek, mert szilárd meggyőződésem, hogy a következő nemzedékek nyelvtudása elsősorban attól függ, hogy mennyire sikerül az alsó tagozatos nyelvoktatást megreformálni, s persze attól is, hogy a későbbiekben miként tudjuk biztosítani a tanulók egyenletes nyelvi fejlődését a felső tagozatban és a középiskolában.
Nem tagadom, amikor nyelvoktatásról gondolkodom, elsősorban az angol nyelv lebeg a szemem előtt. Úgy gondolom, hogy az iskolából kikerülő tanuló számára az angol nyelv tudása ugyanolyan alapkövetelmény, mint az írás vagy olvasás; megléte már nem számít előnynek a munkaerőpiacon, hiánya azonban behozhatatlan hátrány. Ezt a kormány idegennyelv-oktatási koncepciója is elismeri. Néhány idézet a dokumentumból: „Az angol nyelv ismerete alapkövetelmény… Az angol alapvető szerepe a nemzetközi érintkezésben vitathatatlan… Angolul mindenkinek tudnia kell.” Majd egy – legalábbis számomra – megdöbbentő javaslattal áll elő: az általános iskola negyedik osztályában lehetőleg ne az angol nyelvet kezdjék el tanítani az iskolák, hanem a németet vagy egy neolatin nyelvet, az angolt elegendő lesz majd a hetedik évfolyamon bevezetni.
Vizsgáljuk meg, hogyan jut a koncepció arra a következtetésre, hogy az iskolák lehetőleg ne az angollal kezdjenek. Azt állítja, hogy ha az angol az első idegen nyelv, akkor a második idegen nyelv tanulása nehézséget okoz, mert a tanulók sokszor kevésbé motiváltak. E koncepció szerint az angoltanulás kezdeti sikerei azt a tévképzetet keltik a tanulókban, hogy ilyen egyszerű idegen nyelvet tanulni. A megoldás az lenne, hogy elsőre olyan nyelvet kell választani, amelynek strukturált, komplex nyelvtani rendszere van, és tanulása egyenletes megterhelést jelent.
Ennek az okfejtésnek alapvető hibája, hogy tévesen közelít a nyelvtanulás folyamatához. Azt feltételezi, hogy a tanuló megtanulja az elsajátítandó nyelv nyelvtani struktúráját, hozzá tanul szavakat, mindezt összeszerkeszti a fejében, és már beszél is. Ha ez így lenne, akkor talán a nyelvtanulás kezdeti stádiumában valóban nehezebb lenne a német vagy egy újlatin nyelv, mint az angol, hiszen ahhoz, hogy németül vagy franciául hibátlan mondatot hozzunk létre, több ragozási és egyeztetési szabályt kell betartanunk. Csakhogy a nyelvtanulás nem így történik, különösen nem az alsó tagozat negyedik osztályában.
A kisgyermekkori idegen nyelv tanulásának a természetes nyelvelsajátítás folyamataira kell épülnie, ami azt jelenti, hogy az illető nagyjából úgy „tanulja meg” az idegen nyelvet, mint ahogyan az anyanyelvét sajátítja el. Azaz nem nyelvtani szabályokat és szószedeteket bifláz, hanem meséket hallgat, dalokat énekel, mondókákat mond, esetleg különböző feladatokat hajt végre, amelyekhez az instrukciókat idegen nyelven kapja. Annak idején ez a tehetősebb családok körében is köztudomású volt, ezért fogadtak csemetéik mellé német vagy francia nevelőnőket, akiknek eszük ágában sem volt nyelvtani magyarázatokba bonyolódni. Ehelyett inkább elvitték a gyereket egy cukrászdába fagyizni, és közben németül vagy franciául beszéltek vele. Ebből a szempontból pedig nincs könynyebb vagy nehezebb nyelv, mert ha lenne, akkor az angol kisgyerek hónapokkal vagy évekkel előbb kezdene el beszélni, mint mondjuk német vagy francia kortársa. Nehéz pontosan meghatározni, hogy meddig lehet a gyermek nyelvelsajátítási képességére alapozni, de a tapasztalat azt mondatja velem, hogy megfelelő folyamatosság esetén ez legalább a hatodik évfolyam végéig tart.
Az idegen nyelvi koncepció érvelésének másik vitatható pontja a motiváció kérdése. Állítása szerint az angoltanulás kezdeti sikerei azt a romboló tévképzetet keltik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni. Önmagában már az is furcsa vélekedés, hogy ne azzal kezdjünk, ami könnyen megy, hanem inkább azzal, ami komoly erőfeszítést igényel. Azonban ennél is nagyobb baj, hogy ez a feltételezés félreérti, hogy miből fakad a tanuló motivációja. Az „angoltanulás kezdeti, gyors és látványos sikereit” – tévesen – az angol nyelv kevésbé strukturált és komplex nyelvtani rendszerének tulajdonítja. (Szívesen vitába bocsátkoznék azzal a teljességgel megalapozatlan és nyelvészeti érvekkel alá nem támasztott kijelentéssel is, miszerint vannak olyan nyelvek, köztük az angol, amelyek kevésbé strukturáltak és komplexek, mint más nyelvek.) Az idegennyelv-tanítási módszertan felismerte a tanuló nyelvelsajátítási képességében rejlő lehetőségeket, a modern nyelvkönyvek is erre építenek, ahogy a jól képzett nyelvtanárok is megpróbálják kiaknázni a kínálkozó lehetőséget. A kommunikatív nyelvoktatás térhódításával az utóbbi 15-20 évben egyre inkább háttérbe szorul a nyelvtan tanításának központba állítása.
Emlékezetem szerint hazánkban tanítottak már negyedik évfolyamtól kezdve a fenti elgondolás szerint is strukturált és komplex nyelvtannal bíró nyelvet, nevezetesen az oroszt. Annak idején igencsak változó eredményességgel birkóztunk a különböző ragozásokkal, valódi nyelvtudásuk csak keveseknek származott belőle. Az angol nyelv tanulásakor tapasztalható kezdeti siker, ha tényleg van ilyen, sokkal inkább köszönhető a nyelvtanítás módszertani fejlődésének, az egyre jobban képzett nyelvtanároknak, a nagyszámú és kiváló minőségű nyelvkönyveknek. A motiváció nem magából az angol nyelvből ered, hanem abból, ahogyan tanítják. Ha sikeresebben tanítják, mint más nyelveket – ezt, összehasonlító adatok hiányában, nem tudom megállapítani –, az azt jelenti, hogy az angol nyelv tanításának módszertana, az erre épülő nyelvkönyvek és nyelvtanárképzés előbbre jár, mint más nyelveké.
Egy olyan országban, amelyben létfontosságú lenne, hogy az állampolgárok beszéljenek angolul, egy idegen nyelvi koncepció, amely elismeri az angol nyelv fontosságát, nem állhat elő olyan a javaslattal, amely úgy segít a problémán, hogy egy másik nyelvet vezet be elsőként. Ezt a „reformot” a szülők sem fogják támogatni, várhatóan hihetetlen nyomást fognak gyakorolni az iskolákra, hogy ne tartsák be a program javaslatait. Bárcsak az lenne a jelenlegi fő probléma, hogy az „angoltanulás kezdeti sikerei negatívan hatnak a második nyelvre”! Sokkal nagyobb baj az, hogy a magyar diákok többsége angolból sem jut el olyan szintre, hogy sikerrel állná meg a helyét az életben. Úgy gondolom, hogy egy nemzeti idegennyelv-oktatási stratégiának elsősorban azt kellene a középpontba állítania, hogy hogyan biztosítsa minden magyar diák számára legalább egy nyelv elsajátítását, és véleményem szerint ez csakis a mára kétségkívül világnyelvvé vált angol lehet. A cikk elején már említettem, hogy kulcskérdésnek tartom az alsó tagozatos nyelvoktatás megreformálását. Sajnálattal vettem tudomásul, az idegennyelv-oktatási dokumentum nem veszi fontolóra, hogy az angol nyelvet a negyedik osztály előtt vezessék be. Az új idegennyelv-tanítási koncepció sokszor hivatkozik pénzügyi megfontolásokra. Jobban járnánk, ha azt a többletköltséget, amelybe az alsó tagozaton is sikeresen tanító német és újlatin szakos nyelvtanárok képzése fog kerülni, arra fordítanák, hogy megszervezzék végre az angolnyelv-oktatás reformját.

A szerző a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló
Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára