Új művészetföldrajz

Mióta néhány francia művész – és nem mellesleg velük együtt a magyar Paál László – Barbizonban felfedezte a táj szépségét, a plein air, a teli, a tiszta levegőn való festés élményét, a világos, tiszta színek ragyogását, a művésztelepek meghatározó jelentőséget kaptak a festészet történetében. Az idő múlásával azonban nem egyszerűen a táj, a természet közelsége, hanem egyre inkább a modern civilizációtól való távolság jelentette a művésztelepek vonzerejét, ha ez a távolság olykor csak néhány hétig tartott is. A magyar művészet legjelentősebb művésztelepe, az 1896-ban alakult nagybányai után sorra alakultak a művésztelepek Kecskeméten, Szolnokon, Trianon után Szentendrén, amely ma is a művésztelepi munka fontosa helyszínét jelenti, akár csak a vásárhelyi művésztelep, noha az a szellemi közösség, amely egykor a tagok között létezett, ma már aligha létezik. Szorosabb kapcsolat fűzte össze azoknak a művésztelepeknek, szimpóziumoknak a résztvevőit, amelyek a hatvanas-hetvenes években indultak, részben az akkor még létező nagyüzemi technológiákra alapozva, így jött létre például a dunaújvárosi szoborpark, született számos jelentős alkotás Győrött, másutt, például a Villányi-hegységben lévő Nagyharsányban a helyszín kínálta anyagnak köszönhetően működött eredményesen a kőszobrász alkotótelep.
A rendszerváltozás időszakában vagy az azt követő években jelentős átalakulások mentek végbe a magyarországi művésztelepek világában. Több régi telep megszűnt vagy elveszítette jelentőségét, míg az ország különböző területein újak jöttek létre. Nemrégiben ünnepelte fennállása huszadik évfordulóját például a csongrádi Plein Art vagy a zalaegerszegi Gébart művésztelep, amelyek tagsága nemzetközi, s a résztvevőket az esetleges baráti szálakon túl a közös minőségigény jellemzi, miközben stilisztikailag, szemléletileg egymástól igen különböznek. A gazdasági válság hatása az utóbbi években szinte mindenütt megnehezítette a rendezők dolgát, annál is inkább, mivel nemcsak az országos pályázati lehetőségek ritkultak meg, de a helyi önkormányzatok támogató kedve is csökkent. Ebben a helyzetben a magánmecenatúra szerepe a művésztelepek világában is felértékelődik, bár egyelőre a miszlaihoz hasonló példa nem nagyon akad. A mecénás Makay házaspárnak és (művész) barátaiknak köszönhetően a szimpózium nem tucatnyi alkotó belügyeként valósult meg, hanem a falu és a szűkebb régió kulturális életének meghatározó jelentőségű elemeként jelenik meg.