Elég erős az OTP

2004. 03. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erőteljes korrekciós hullám vonult végig a Budapesti Értéktőzsdén, szakértők már napokkal korábban megjósolták, hogy közeleg a negatív fordulat, s a tegnapi kereskedés során tényként realizálódott a várakozás. A BUX 10 655 ponttól kezdett süllyedni, a tőzsdemutató délig 10 500 pontos szintre gyengült, majd 10 431 ponton találta meg napi mélypontját. A délután erőtlen javulási próbálkozással telt, a BUX végül 223,31 pontot lassulva, 10 477,18 ponton állapodott meg. A gyengülés ellenére még mindig nem lankadt a forgalom, azaz 13,3 milliárd forint lett, ez is mutatja, hogy a befektetők tevékenyek, és nem ijedtek meg a korrekciós gyengüléstől.
A vezető részvények kivétel nélkül gyengültek, a Mol közölte, hogy 350 448 darab A sorozatú saját részvényt vásárolt meg a magyar tőzsdén keresztül. A részvényeket elővásárlási szerződéssel vásárolta a Mol a Slovintegra–Slovbena részvényesi csoporttól, részvényenként 6400 forintért. A Mol papírjai 4,25 milliárd forintos forgalom mellett forogtak a BÉT-en, s 1,7 százalékos csökkenéssel zártak. A Reuters információi szerint a magyar olajipari cég a Mol-részvények varsói tőzsdei bevezetését fontolgatja.
Az OTP kurzusa 34, a Matáv ára 30, a Richter árfolyama 895 forinttal múlta alul előző értékét. Az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt nyilatkozta, hogy a külföldi bankok által uralt közép- és kelet-európai bankpiacon különlegességnek számít az OTP Bank Rt., hiszen a legnagyobb magyar pénzügyi csoportnak nincs külföldi stratégiai partnere, s középtávú terveiben sem szerepel ilyen. „Mi egyedül is elég erősek vagyunk, s a következő öt év folyamán biztosan azok is maradunk” – jelentette ki Csányi Sándor.
A kis kapitalizációjú részvények sorából újból kiemelkedő teljesítményről adott számot az FHB, a banki papírok napközben jelentős gyengülést produkáltak, de a kereskedés zárására visszaerősödtek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.