Szita Károly bejelentette: Kaposváron újabb, csaknem kétmilliárd forintos fejezetéhez ér a panelprogram; a lakóközösségek csaknem 2.400 lakás felújításához kérik az önkormányzat és az állam támogatását. A somogyi megyeszékhely önkormányzata minden pályázatot támogatni fog, és ezt várja az államtól is – mondta a polgármester, hangsúlyozva: azt ígérték a kaposváriaknak, hogy a panelprogram mindaddig folytatódik a városban, amíg igény lesz rá.
Tájékoztatása szerint a költségvetésben korábban 200 millió forintot különítettek el erre a célra, ám a jelenlegi igények alapján 611 millió forintra lesz szükség. „Kaposvár előteremti a maradék 400 millió forintot is, elvárjuk azonban, hogy a kormány is tartsa az ígéretét” – mondta a város vezetője.
A somogyi megyeszékhelyen a '90-es évek végén kezdték meg az iparosított technológiával készült házak korszerűsítését – emlékeztetett Szita Károly felidézve, hogy először hőmennyiségmérőket szereltek fel, amelynek költségeit a lakók és az önkormányzat fele-fele arányban állta, majd 2001-ben, az államilag is támogatott panelprogram indulásakor Kaposvár elsőként pályázott a lakóépületek felújítására.
„A város azóta is élen jár a lakások felújításában, amely jelentős energia-megtakarítást eredményez, esztétikusabbá teszi a társasházi övezeteket, s mindezek eredményeként növeli a lakások értékét” – emelte ki a polgármester. Hozzátette: a felújításokat kaposvári fővállalkozók végzik, a város ezzel is élénkíti a helyi gazdaságot. Kaposváron 2008 végéig a lakók, az állam és az önkormányzat által együttesen biztosított négymilliárd forintból 6.675 lakás újul meg.
(MTI)

Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak