Tamás Gáspár Miklós: Tudtommal az antifasizmus sincs betiltva
A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többször megnövekszik a felhőzet, és szórványosan számítani kell záporesőre, zivatarra, néhol felhőszakadás, jégeső is lehet.
A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többször megnövekszik a felhőzet, és szórványosan számítani kell záporesőre, zivatarra, néhol felhőszakadás, jégeső is lehet.
Gerhard Schröder akár oroszul is megtarthatta volna Moszkva érdekekeit támogató jaltai beszédét. A Gazprom vezetője világméretű gázkartell megalakítását szorgalmazza. Meghatározó értelmiségiekről derült ki, hogy a náci párt tagjai voltak.
Folyik az állami számvevőszéki vizsgálat a polgári és katonai titkosszolgálatoknál, valamint zajlik a szervezetek jövőjéről szóló szakmai konzultáció – ismertette Szekeres Imre honvédelmi miniszter, akinek „határozott véleménye” van a sz
Menetrend szerinti autóbusz ütközött össze egy teherautóval reggel Borsod megyében. A buszsofőr súlyosabban, az utasok közül kilencen könnyebben megsérültek.
Csaknem 11 millió sajátrészvényt adott kölcsönbe a Mol az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknak, amelynek így tízszázalékos részesedése lett a társaságban. A Fidesz határozott és egyértelmű lépéseket vár a kormánytól a Mol ügyében.
Nem tapasztal lázadást az MSZP-frakcióban a kormányfő. Az SZDSZ-nek „örül”: olyan szövetséges „a párton belül vagy párton kívül, akik azt mondják, hogy nem szabad lelassulni, nem szabad megállni, hanem menni kell előre”. A népszava
Elfogta a rendőrség a tiszavasvári temető fosztogatóit; a hét gyanúsított az elsődleges adatok szerint több mint egymillió forint kárt okozott a sírkertben, ahonnan színesfémből és saválló anyagokból készült vázákat, koszorútartókat loptak el, illetve sír
Nem látott írásos előterjesztést az MSZP elnöksége a koalíciós szerződés-kiegészítésről, a felhatalmazást pedig nem pontosan arra adták, amit végül Gyurcsány Ferenc és Kóka János aláírt – mondták meg nem nevezett szocialista elnökségi tagok a Hírsze
Rablás bűntett kísérlete elkövetésének gyanúja miatt keresik a rendőrök azt az ismeretlen férfit, aki álarcban és késsel követelt pénzt hétfőn Kiskőrösön, a Petőfi utcában lévő játékteremben – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei R
Fizetésemelést szavaztak meg maguknak a washingtoni politikusok – közli a Meet the Press. Veszélyes és naiv a diplomáciára hagyatkozni Teheránnal kapcsolatban – írja a USA Today publicisztikája. Az iraki helyzet továbbra sem javul – muta
Törvény tiltja a tarlóégetést, mégis egy hónap alatt a megyében négy ilyen tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Látszik, hogy szándékosan meggyújtották, majd a büntetéstől tartva otthagyták a határt, ez pedig veszélyes.
A tegnap végrehajtott támadásban az OH–58D Kiowa harci helikopter két pilótája csupán kisebb sérüléseket szenvedett.
A Bajai Rendőrkapitányság vezetője megszüntette a szolgálati viszonyát T. Zoltán rendőr főtörzsőrmesternek, akinek a lakása udvarán álló, külföldi rendszámú Mercedes tehergépkocsiban nagy mennnyiségű zárjegy nélküli cigarettát találtak.
A Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán lép fel Robert Plant. A Led Zeppelin egykori énekese saját zenekarával ad koncertet Budapesten, július 10-én este héttől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton.
Rövidebb időtartamra szóló tartózkodási engedélyek, befogadási stop – drasztikus döntést hozott az amszterdami kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.