Kármentés
Tizenhétmillió dollárról szóló bankgaranciát csatolt be a LOT-tal való légiszövetség megerősítő nyilatkozatával együtt múlt hét csütörtökön a Malév privatizációján induló ASBK Vagyonkezelő Kft., mégsem tárgyalt vele a ÁPV Rt. – nyilatkozta lapunknak
A nemrégiben pártja elnökhelyettesévé választott Hock Zoltán szerint nem volt elkerülhető egyes alapítók kizárása az MDF-ből. A politikus – aki Újpest alpolgármestere is egyben – leszögezte: kormányváltást akarnak jövőre.
Maradna 35 százalék az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás mértéke, felső határa évi 25 millió forintra emelkedne, és november 15-ig dolgoznák ki azon szakmák listáját, amelyek választhatnák ezt a formát. Az ekhóval nem járna munkajogi védettség
Magyarország 143 millió forint értékű segítséget nyújtott az árvíz sújtotta Hargita megyének – tájékoztatott László Boglár kormányszóvivő. Hozzátette: az idei romániai áradások okozta károk enyhítésében eddig 160 millió forinttal segítettünk.
Patricia Cornwell amerikai bestselleríró költséges hirdetési kampányban kelt saját elmélete védelmére, amely szerint a londoniakat százhúsz éve rettegésben tartó, Hasfelmetsző Jack néven ismert sorozatgyilkos nem más volt, mint Walter Sickert impresszioni
Lesz-e adóemelés? Mit tesz a kormány a hazai kis- és középvállalkozók, a mezőgazdaságból élők helyzetének javítására? – egyebek mellett erre kíváncsi a Fidesz a kormány jövő évi költségvetési javaslatával kapcsolatban. A szocialisták azzal biz
Lapunk értesülései szerint alaptalanok azok a sajtóhírek, miszerint a Mol Rt. a török Zorlu Holdinggal és a lengyel PKN Orlennel közösen indulna a török Tupras finomítócég ötvenegy százalékának privatizációjára kiírt pályázaton.
Izraelbe és a palesztin területekre utazott Javier Solana, hogy az „útitervnek” elkeresztelt izraeli–palesztin békefolyamatot újraélessze. A vasárnapi öngyilkos merényletet követően az izraeli külügyminiszter tegnap a terv elutasításával
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.