Bizánc szelleme újra kísért
Az elkövetkezendő évben csökkenő ütemű, de a gazdaság nominális növekedését még mindig meghaladó sebességű üzleti bővülésre számíthat a pénzügyi szektor a várhatóan csökkenő kamatszint miatt mérséklődő, de továbbra is magas tőkejövedelmezőség mellett R
Senki sincs életveszélyben a hetvenegy magyarországi turista közül, akik Erdélybe, a Hargita megyei Farkaslakára indultak szilveszterezni. A Kárpát-Európa utazási társaság emeletes autóbusza – amelyen utaztak – szerda este a Kolozsvár és Torda
Az európai ízléshez alig igazodó Shumát jóval barátságosabb modellel váltotta le a Kia. Az egyelőre csak két benzinmotorral kapható Cerato jól vizsgázik a gyengébbik erőforrással: kellemes társ a mindennapokban, családi autónak is alkalmas – csak le
Összesen kilenc, az Országgyűlés által 2004-ben elfogadott törvényt minősített az alaptörvénybe ütközőnek az Alkotmánybíróság (Ab). A testület ezzel több, az MSZP–SZDSZ által szorgalmazott változtatásról mondta ki, hogy alkotmányellenes, mint példáu
Idén az első háromnegyed évben az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak összesen csaknem 11,5 milliárd forint működési költséget számoltak el, amely kiugróan magas költséget és költségnövekedési dinamikát mutat – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami F
Már folyik a vita a kabinet átalakításáról kormánypárti körökben – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint a miniszterelnök a pártembereket, Hiller István MSZP-elnökön, kultuszminiszteren kívül Juhász Ferenc honvédelmi és Lamperth Mónika bel
A Honvédelmi Minisztérium (HM) értékesíteni kívánja három olyan társaságának részvényeit, melyek részt vehetnek a NATO-nak felajánlott haditechnikai fejlesztésekben. A tervek szerint a piacosításra szánt cégek irányítása a szaktárcánál maradna, a tá
S z a b a d E u r ó p a
Két pályázó még ráér Kilenc pályázat érkezett meg tegnapig a kultusztárcához azon magyarországi városoktól, amelyek az Európa kulturális fővárosa címért versengnek. A pályázatok bírálatát januárban kezdik el, eredményt 2005 őszén hirdetnek. 20
Az alkohol – a közkeletű szólást idézve – nemcsak öl, butít és nyomorba dönt, de olykor a politika világát is befolyásolja. Az esztendő ügyeit szemezgetve feltűnő, hogy az italozás nemegyszer okozott galibát a nemzetközi közéletben.
Kedden délután két órakor Draskovics Tibor pénzügyminiszter leállított minden állami kifizetést annak érdekében, hogy a kétszer már módosított idei hiánytervnél csak kismértékben legyen rosszabb a költségvetés mérlege – értesült megbízható forrásból
Szabadlábra helyezik azt a férfit, aki három évet töltött előzetes letartóztatásban Kecskeméten. Az emberkereskedelemmel vádolt Kozák György ügyében ugyanis ennyi ideje nem született ítélet, ezért fogva tartását az új büntetőeljárási törvény értelmében va
Viktor Juscsenko hívei és a Pora ifjúsági szervezet tagjai tegnap kora reggel ismét blokád alá vették Kijevben a kormány épületét. Erre előző este a főváros Függetlenség terén a vasárnapi elnökválasztás győztese, „A nép ereje” koalíció vezetőj
Körülbelül harminc, a vasárnapi délkelet-ázsiai természeti csapás sújtotta térségben tartózkodó magyar turista eltűnését jelentették be hozzátartozóik a Külügyminisztériumnál és a Miskolci Speciális Mentőknél. A tegnap esti hivatalos adatok szerint nyolcv
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Putyin hangsúlyozta Szíria egységének fontosságát.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.