Betegekkel végzett az olasz ápolónő
Nem sikerült megállapodniuk a parlamenti pártok delegáltjainak a harmadik leendő alkotmánybíró személyéről, így az Országgyűlés leghamarabb februárban dönthet a kérdésben. Az MSZP az Alkotmánybíróság (Ab) tekintélye érdekére hivatkozva halogatja a döntést
Nem sikerült megállapodniuk a parlamenti pártok delegáltjainak a harmadik leendő alkotmánybíró személyéről, így az Országgyűlés leghamarabb februárban dönthet a kérdésben. Az MSZP az Alkotmánybíróság (Ab) tekintélye érdekére hivatkozva halogatja a döntést
Még nem tudni pontosan, hogy mennyivel drágulnak jövőre a gyógyszerek. Noha korábban az Egészségügyi Minisztériumban és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) azt közölték, hogy a tb által támogatott szerek új árát tartalmazó közlönyt december 1
Csökkent a két nagy párt népszerűsége közötti különbség decemberben – derült ki a legfrissebb felmérésekből. A Gallup kutatása azt is megállapította, hogy fogyott a támogatói tábora a Fidesznek és az MSZP-nek. A Medián elemzése szerint az MDF belső
Nyomozást indítottak állatkínzás gyanúja miatt Hódmezővásárhelyen. A helyi gyepmester ellen a Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület tett feljelentést néhány nappal ezelőtt. Állítják: a férfi fejbe lőtte azokat a kutyákat, amelyekről neki kellett
Igen szerény növekedést mutattak tegnap az európai indexek, miközben a hazai index újabb történelmi csúcsot döntött. Amerikában pedig leginkább a tegnap közzétett makroadatok miatt lefelé indultak a tőzsdei indikátorok. Kontinensünkön viszont vállalati be
Folytatódik-e a kiszáradás, van-e, lesz-e hatása a globális klímaváltozásnak a Balatonra, indokolt-e a természettudományos készenlét? Ezekre a kérdésekre igyekeztek választ keresni meteorológusok, vízügyesek és idegenforgalmi szakemberek egy nemrégiben me
Megadta magát szerda éjfélkor az a két férfi, aki elfoglalt egy görög autóbuszt, és tizenkilenc órán át fogva tartotta az utasokat. Az albán fegyveresek egymillió eurót követeltek a túszok szabadon bocsátásáért, ám mielőtt lemondtak tervük valóra váltásár
Négytized százalékkal ért kevesebbet az idei év első tíz hónapjában a fizetésünk, mint a tavalyi év azonos időszakában. A mutatót a közszféra alkalmazottainak a bére fordította mínuszba. Legjobban a pénzügyi tevékenységet végzők, legrosszabbul a textilipa
A Központi Statisztikai Hivatal tegnap közölt adatai megerősítették, hogy hosszú évek óta először tartósan csökken hazánkban a reálkeresetek értéke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.