Eltűnt szomszédságpolitika

Milyen célokat szolgál a kormány szomszédságpolitikája, ha egyáltalán létezik ilyen? A belpolitikai érdekek, a sodródás vagy éppenséggel – ahogyan Szent-Iványi István SZDSZ-es politikus fogalmazott a minap – a passzivitás és kínos semmitmondás jellemzi-e azt, amit ma a térséggel kapcsolatos magyar külpolitikának nevezünk? A válasz valahol középen van, így nem véletlen, hogy olykor kifejezetten magyarellenességet, máskor pedig szánalmas hozzá nem értést sejtet a külső szemlélőben az, amit az utóbbi két és fél évben a magyar diplomácia művel. Teszi mindezt egy olyan területen – szomszédságpolitika –, amelyet prioritásként emleget.
A Kempinskiben szervezett koccintós ünnepség és a státustörvény kibelezése után a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kabinet elégedetten, különösebb izgalmak nélkül várta a romániai választásokat. A kölcsönös elvtársi segítség jegyében a két baloldali kormány azért nem felejtett el egymás hóna alá nyúlni a közelmúlt megméretései előtt. Aligha véletlen, hogy Bukarest két nappal a magyarországi népszavazás előtt ítélte el kemény hangon azt a kettős állampolgárságot, amelyet ő maga már hosszú ideje alkalmaz a moldovai románok irányában. Így a szocialisták végre a könnyített állampolgárság ügyében is hivatkozhattak a szomszédok haragjára, ahogyan azt tudathasadásos módon az általuk is megszavazott státustörvény esetében sem mulasztották el megtenni. A magyar és a román posztkommunisták barátsága nem új keletű. Az MSZP erőteljes lobbija nélkül talán még ma sem lenne a Szocialista Internacionálé teljes jogú tagja a román Szociáldemokrata Párt. E tagság ellen egyébként Bukarestből is élesen tiltakoztak. A balközép irányvonalat képviselő román demokraták – akik már hosszú évek óta elismert tagjai a nemzetközi szervezetnek – a kommunista elemektől való megtisztulás elmaradása miatt néztek rossz szemmel Iliescu és Nastase csapatára. Ilyen körülmények között nem vitás, hogy Gyurcsányék kiket láttak volna szívesebben a bukaresti kormány élén. Csalódniuk kellett. Traian Basescu, a Demokrata Párt elnöke, ellenzéki államfőjelölt legyőzte az MSZP-kedvenc Nastasét, s ezzel alapvető fordulat következhet be a román belpolitikában. Az a Basescu kerül a Cotroceni-palotába, aki lapunknak adott interjújában a következőket válaszolta arra a kérdésre, hogy Románia államfőjeként kifogást emelne-e az ellen, ha Magyarország kettős állampolgárságot adna a határon túli magyaroknak: „Határozottan nem. Véleményem szerint nekünk is el kell sajátítanunk azt a politikát, amelyet Magyarország gyakorol a határokon túl élő magyar nemzetiségű, ám külföldi állampolgárokkal szemben. Nekünk is közelebb kell vonnunk magunkhoz a diaszpórában élő hatmillió románt.” A referendumot követően a liberális–demokrata szövetség másik prominens politikusa, Mona Musca úgy nyilatkozott, sajnálatosnak tartja, hogy Magyarországon sikertelen volt a kettős állampolgárságról tartott népszavazás. Szerinte minden határon túl élőt megillet az anyaországi állampolgárság úgy, ahogyan a moldovai köztársaságbelieknek jár a román állampolgárság. Azaz, míg a liberális–demokrata román ellenzék igennel szavazott volna a népszavazáson, addig az anyaországi kormány a gyomorforgató riogatást és az elutasítást választotta.
A pozsonyi kabinet – amely Mikulás Dzurinda révén éppen két évvel ezelőtt alázta porig Medgyessy Pétert, amikor hallani sem akart a státustörvénynek még a kiürített formájáról sem – most elintézte egy külügyminiszteri dorgálással a kettős állampolgárság ügyét. Eduard Kukan kedden Budapesten azt mondta, jó néven venné, ha Magyarország tájékoztatná Pozsonyt a Szlovákiában élő magyar kisebbség támogatását érintő elképzeléseiről. Megjegyezte továbbá: „megkönnyebbüléssel vettük a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás kimenetelét.” Egy magyar külügyminiszter kézenfekvő válasza nyilván az lett volna, hogy tudomásul vesszük a szlovák álláspontot, csakhogy Pozsony sem tájékoztatta Magyarországot, amikor módosította állampolgársági törvényét, kedvezményeket biztosítva az ország határain kívül élő szlovákoknak. Hogy mi volt Somogyi Ferenc replikája? Érdemes szó szerint idézni: „Eduard Kukan megértette, hogy Pozsony a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt nem kaphatott érdemi tájékoztatást a magyar elképzelésekről, hiszen Magyarországon sem tudta senki, mi is fog valójában történni egy sikeres referendum után.” Ilyen és ekkora most a magyar diplomácia érdekérvényesítő ereje.
A magyar–szerb viszony vonatkozásában a hanyatlás akkor kezdődött, amikor Medgyessy Péter nem tartotta fontosnak, hogy személyesen rója le kegyeletét Zoran Djindjics meggyilkolt szerb miniszterelnök temetésén. Később Zoran Zsivkovics exminiszterelnök kettős állampolgárságot támogató, üzenetértékű kijelentésére lehetett volna építeni. A volt kormányfő fejében nyilván meg sem fordult, hogy nyilatkozatával éppenséggel magyar kollégáját hozza kényelmetlen helyzetbe. Kétoldalú miniszterelnöki csúcs azóta sem jött létre, s így a magyarverések kérdése is csak külügyminiszteri és államfői szinten jelent meg a kapcsolatokban, ami tulajdonképpen bátorítást is jelenthet e súlyos ügy mellőzésében érdekelt Vojiszlav Kostunicának. Mint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke fogalmazott, a magyar kormánynak nincs sem Szerbia-, sem Délvidék-politikája. Nehéz vitába szállni a délvidéki politikus megállapításával.
A külügyi káosz nemrég Ukrajna kapcsán csúcsosodott ki. Ez volt talán az a pont, ahol a belpolitikai érdek, az elvtársi szolidaritás és a súlyos szakmai züllés találkozott. Egy lapunk birtokába került, idén november 23-án kelt belső feljegyzés szerint a Külügyminisztérium azt a forgatókönyvet tartotta a magyar és uniós érdekekkel összhangban, ha a választási eredmények némi korrekciójával megszülető eredmények értelmében Viktor Janukovics lenne az elnök. A Janukovics-párti Gajdos Istvánra, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség csalással kijevi mandátumhoz jutott elnökére a szocialistáknak kizárólag a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ellehetetlenítése miatt volt szüksége, a Moszkva embereként számon tartott ukrán államfő melletti kiállás valamiféle tudatalatti szolidaritást idéz, a második forduló utáni helyzetben még mindig Janukovicsra tenni viszont már tragikomikus külpolitikai érzékre utal. A helyzetet csak súlyosbítja a külügyi szóvivő lapunk cikkére írt reagálása, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a minisztérium említett feljegyzése nem tükröz döntést, a munkaanyag egy adott pillanatban ismert információkra épült. Azóta aktualizálódott a Külügyminisztérium elemzése, véleménye is – fogalmazott a szóvivő. Utóbbi mondat gyakorlatilag összefoglalja a magyar szomszédságpolitika lényegét: szakmailag minősíthetetlen elemzések napirendre kerülése, s az alakuló helyzet szerint változó vélemények.
Az elmúlt két és fél évben olyan folyamatok indultak el a Külügyminisztériumban, amelyek kétségtelenül megnehezíti a bírálók helyzetét is. Kritikával ugyanis alapvetően stratégiákat, irányvonalakat, aktív tevékenységet lehet illetni. Ezek azonban jelen pillanatban nem ismerhetők fel a magyar szomszédságpolitikában.