Kölcsön az állattartóknak
Még az egységes vagyonkezelő szervezetet is meglepte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnapelőtti bejelentése, miszerint elindítaná új tulajdonosi programját, amely alapján a lakosság kedvezményesen részesedést vásárolhatna állami cégekben. Szakemberek sz
Még az egységes vagyonkezelő szervezetet is meglepte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnapelőtti bejelentése, miszerint elindítaná új tulajdonosi programját, amely alapján a lakosság kedvezményesen részesedést vásárolhatna állami cégekben. Szakemberek sz
Bár kiemelkedően sikeresnek nevezte az uniós pénzek felhasználását Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, a valóságban a 2004 és 2006 között lekötött források mindössze 14 százaléka jutott el a hazai kis- és középvállalkozásokhoz. A
Sosem látott állatokra leltek annak a nemzetközi kutatóexpedíciónak a résztvevői, akik az Antarktiszon vizsgálták a tenger élővilágát. Az itt talált tengeri pókok, medúzák és más különös teremtmények óriási méreteire egyelőre nem találnak magyarázatot.
Fidel Castro a Granma kubai pártlap tegnapi számában megjelent levélben bejelentette, a választásokon hiába jelölték képviselőnek is, lemond két eddig viselt tisztségéről, az államtanács elnökségéről és a hadsereg főparancsnokságáról.
Két festményt megtalált a rendőrség azok közül, amelyeket múlt hétfőn raboltak el fegyveresek a zürichi Emil Bührle múzeumból. Az egyik Van Gogh alkotása, a másik egy Monet-kép. Cezanne és Degas ellopott művei még nem kerültek elő.
Nem igaz, hogy országos erejű szakmai kérdésekben nehezen értenének szót azok a szakemberek, akik különböző politikai szimpátiával rendelkeznek – mondta tegnap Orbán Viktor.
Cigány származású fiatalok loptak meg többször is, majd vertek halálra Tarnabodon egy nyugdíjast jobbára unalomból, a férfi ugyanis egyáltalán cvolt tehetős. A legidősebb elkövető ösztöndíjat és teljes költségtérítést kapott a falutól, mégis otthagyta a j
Pacsirták cérnaszálon és Mephisto. Az Örökmozgó Filmmúzeum nézőtere tömve, fent, a gépház mellett egy szűk szobában ül a két rendező, Jirí Menzel és Szabó István: együtt ünneplik a születésnapjukat. Mindketten hetvenévesek.
Fokozottan ellenőrzi az idén az adóhatóság a hús- és baromfi-feldolgozással foglalkozó vállalkozásokat s a számítástechnikai és mobiltelefon-alkatrészek kiskereskedelmét is. A tervek szerint a hivatal revizorai a frissen alakult cégek legalább egyötödét f
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szöges ellentéte volt egymásnak a miniszterelnök tusványosi előadása és a Tisza vezérének székesfehérvári beszéde.
A Terelő utcába riasztották a tűzoltókat.
Leállt a Fenyves expressz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.