Kaukázusi kőtornyok
Egy hét múlva zárja le hat hónapos működését az Apró–Gyurcsány- érdekkör gazdagodását vizsgáló bizottság. Az kétséges, hogy sikerül közös jelentésben összegezni a testület munkáját, most ugyanis két, gyökeresen eltérő tartalmú dokumentum fekszik a k

Nők millióinak életét mentheti meg az az oltóanyag, ami megvédi a szervezetet a humánpapillomavírus- (HPV-) fertőzéssel szemben. A világ több pontján – így például Debrecenben is – folyó kutatások ugyanis végre igazolták a tudományban már több
Lisszabon elővárosában két gépkocsit gyújtottak fel szerdára virradó éjszaka, a tettesek kilétét egyelőre homály fedi – közölte egy rendőrségi illetékes.
Csak látszólag folytatja a kormány az igazságügyi reformot: a büntetőeljárási törvény most beterjesztett módosítása ugyanis csupán néhány esetben teszi lehetővé a kétszeri fellebbezést, holott ez eredetileg az ügyek nagy részét érintette volna.
A második lépést tette meg a miniszterelnök elődje, Medgyessy Péter nyomában, a közjogi javaslatát követően „nyitott” kormányülést rendezett. Gyurcsány Ferenc ennek keretében a száz lépés programjából feleltette a minisztereit.
Nők millióinak életét mentheti meg az az oltóanyag, ami megvédi a szervezetet a humánpapillomavírus- (HPV-) fertőzéssel szemben. A világ több pontján – így például Debrecenben is – folyó kutatások ugyanis végre igazolták a tudományban már több
Közvetve elismerte az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azoknak a kelet-európai fogolytáboroknak a létezését, amelyekről a múlt héten adott hírt a The Washington Post – megfigyelők erre következtethetnek, miután a CIA felkérte az igazságüg
Pusztító erejű pokolgépek robbantak tegnap este a jordániai főváros három előkelő szállodájában. A három detonáció gyors egymásutánban következett be, a hírek szerint az áldozatok száma legkevesebb húsz. A CNN hírtelevízió százhúsznál is több sérültről sz
Az ország energetikai biztonságát, az uniós tagság megszilárdítását és az amerikai kapcsolatok további elmélyítését jelölte meg a lengyel külpolitika fő prioritásaiként a Varsóba akkreditált diplomaták előtt Kazimierz Marcinkiewicz kormányfő. A külföld ál
Peking olimpiája minden szempontból tökéletes lesz – vélik szakértők. Az biztos, hogy a világ fogadására megújul és megtisztul a tízmilliós metropolis, a versenyzők kiváló körülmények között lakhatnak és edzhetnek. Kína viszont nem fog megállni sajá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.