Hagyaték
A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején a hazai borászok megfújták a kürtöt. Számukra nem a maradék népgazdaság spontán rivatizációja jelentette egzisztenciájuk kései kiteljesedését, hanem az ágazatban megnyíló pénzügyi, kereskedelmi
A sajtó felelőssége nagyon nagy. Az írásaiban megjelentek alapján számos érintettel szemben indulhat okkal, ok nélkül, alappal és alap nélkül büntetőeljárás. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében hangzott el ez a mondat, mégpedig lapunk munka
A Mahmúd Abbász elnök által vezetett Fatah mozgalom nyerte a palesztin helyhatósági választásokat, jócskán megelőzve a radikális Hamászt. Az eredmény az elemzőket igen meglepte, hiszen előzetesen valószínűsítették, hogy a Hamász legyőzheti a Jasszer Arafa
Ártatlanul meghurcolt művész vagy közönséges pedofil? Gondoljunk bármit Michael Jacksonról, a jelenleg is folyó per alaposan felkorbácsolta az indulatokat világszerte. Hazánkban sokan bíznak kedvencükben, és azt mondják, a sztár körüli hercehu
Tizenöt-húsz fémdetektorral felszerelkezett őrző-védő várta a felszámolás alatt álló Baumag szövetkezet „átcsoportosított” vagyonából létrehozott Agenda-H Szövetkezet tegnapi közgyűlésén megjelent csaknem hatszáz befektetőt.
A nemzetiségi középiskolákban már tegnap, a hagyományos tantervű intézményekben hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák. Az új, kétszintű vizsgarendszert már a vizsgák megkezdése előtt rengeteg kritika érte. Sokak szerint az emelt szintű vizsgák túl nehezek
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ezt nem fogják elhinni!
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.