Hogyan legyél humoralista (82.)

(NÁGYVÁN)
Istenem, borzasztó, nágyván éve már, hogy a pályán vagyok! (Tulajdonképpen csak negyven, de így túl direkt.) Az első nagy sikerem… – talán nem is az volt, hanem… (sajnos már mindkettőt elfelejtettem.) Több sikerem is volt azért a negyven év alatt! Mikor például az Egyetemi Színpadon ájultan zsúfolt telt(karcsú) ház előtt kijöttem a színpadra, és mindjárt az első mondatnál… pechemre a többire sem emlékezem. Pedig egy majdnem teljesen lyukas cipő volt rajtam… (arra bezzeg igen), nemcsak fölül volt tenyérnyi lyuk rajta… ahol belebújtam, hanem alul is, úgyhogy közvetlenül érzékelhettem, a bőrömön, az akkori világot jelentő deszkákat. Egy idő után… (amikor a zoknim is már…), de hova akarok „kilukadni”?
Csodálatos volt kicsit később már a Zeneakadémián, ahogyan a közönség reagált, bár már jóval visszafogottabban, még akkor is, amikor nem zeneművet adtak elő, hanem én lehettem ott műsorommal… a felcsúszott, préselt éneklő hangom miatt… (nyakkendőben, hagyományos kétsoros zakóban.) De még az Egyetemi színpadi élményemet sem fejeztem be. Ott volt azon a számomra igencsak emlékezetes esten Weöres Sándor… a szünetig… aztán elment… (azóta nem tartok az előadásaimon szünetet.) Csak amíg lélegzethez jutok… Ezen nevetett az első közönségem… amikor A német ember humoreszket mondtam, és: „A német ember szereti a természetet” … után elfogyott belőlem a szusz… és egy halk hörgés után feltöltődve…némi szünetet tartva ezzel… fejeztem be a mondatot, immár Jerome Klapka Jerome felfogásával ellentétben: „Rendezni”. (Ő is így írta, de ebben a változatomban hatásosabban hangzik.)
Negyven év, Úristen, mennyi siker! De ehhez még jobban vissza kell mennem az időben, mert mindjárt a kezdet kezdetén lubickolhattam… (abban a szűnni nem akaró fuldokló néma csöndben.)
A Fiatal Művészek Klubjában, emlékszem, megtisztelte életem első önálló estjét – bordó nyitott mellénnyel – Szendrő József. (Rajta kockás felöltő volt, és nadrág is, azt hiszem…) Azonnal – ugyan – nem szerződtetett le a színházába, Debrecenbe… viszont később (se). A Debreceni Csokonai Színházról tehát olyan nagyon konkrét közvetlen élményeim nem lehetnek… (csak némi távolságtartással, mint nézőnek…a kakasülőn fenn, gukkerrel… az előadásokat a Kecskeméti Katona József színházból figyelve.) Azóta azonban – és ezt ne vegye senki se túlzott dicsekvésnek – az ismert nótastrófa felújítva rólam szólt. (Debrecenbe kéne menni.) Pechemre családom éppen onnan j ö t t. Igaz, nem akkor, jó pár évvel korábban… Édesanyám se volt még akkor Édesanyám, hanem csak a későbbi, akkor még meg sem született nagynénémnek a leendő nővére… de ez nem tartozik teljesen szorosan a páratlanul sikeres karriertörténetemhez. Bár a versszeretetemet – jóval későbbi – Édesanyámnak köszönhetem… (értelemszerűen, mikor már megszülettem.) Csak sajnos erősen dadogtam… és így sokáig ez nem derülhetett ki, ugyanis nem jött ki a számon egy kukk… annyi sem. Magamban tartottam… de bennem volt a siker már akkor is… Nem akárhogyan szavaltam! Mint a Néma úttörő… (levente), némára volt szinkronizálva a hangom… (hogy hozzászokjak jó előre a későbbi agyon- és „elhallgattatásokhoz”.)
Emlékszem, egy zöldessárga csíkos pizsamában dadogtam sokáig… (később már seszínű kihajtott prózusos polóingben.) És amikor a gimnázium első osztályában – második nekifutásra –, mert az első annyira sikeres volt, hogy azonnal, illetve a tanév végén, meg kellett ismételnem… (Az improvizációimat azóta sem sikerül rögzítenem.) Amikor az István gimnázium szavalóversenyén mindjárt az első osztályban – valójában harmadikosként… mert az általános iskolában is egyszer már „a tudás anyja” vezérelt… ezt csak a poén kedvéért sütöttem el… rajtam most sárga Esterházy-kockás HUGO BOSS zakó van, amikor ezeket írom… (frászt, csak egy százszázalékos pamut NEXIT alsógatya, mert meleg van és nyílik a szomszédban a lila orgona.) (Ez már eddig is Több őrült naplója… mint amit valaha is előadtam.)
De ezalatt a negyven év alatt mégis mi mindent vittem óriási sikerre! Először is volt egy, kettő, három is… – lehet, hogy csak egy teljesen önálló szerzői-előadói estem! – Nem, egy se… De a negyedik volt az első… (igazán sikeres.) Ott álltam a 25. Színházban, mögöttem a díszlet… (és a már említett három est), én meg előtte… nem memorizáltam. Így kényszerűségből elő-elővettem a kéziratomat, író-olvasó találkozót tartottam… a szövegeimmel én is először ott találkoztam… Hunyott szemmel írtam…, hogy valami meglepetésem azért nekem is legyen.
De ennyire nem részletezem, mert akkor nem jut idő már az egetverő negyven év, illetve negyven év eget verő… verdeső… ostromló, többi sikeremnek még a megemlítésére sem. Annyit talán, hogy homokszínű Lee vászon farmernadrágban és dzsekiben adtam elő… világoskék indiai ingben, a hűvösvölgyi nagyréten… – hogy melyik műsoromat, az már igazán lényegtelen… (Londonban vásárolt, krémszínű, bebújos mokaszin olasz, tiszta bőrtalpú cipőben… mert csak a színpadon vettem fel… pontosabban, az öltözőben.)
Nágyván! de még inkább negyven év van már mögöttem! Előttem vajon még mennyi?
Az olvasó előtt ennek folytatása a jövő héten…
NUGYVUN – címmel… mert a NÁGYVÁN így, ebben a formájában, még egyszer már megismételhetetlen.
Nem lehet kétszer belelépni ugyanabba a cikkbe…
(és ezekért dupla honoráriumot venni fel…)