Meglehet, a bűnüldözésben is van selejt, indulnak eljárások ok és alap nélkül is, de hogy ez számos embert érinthetne, kétségbe kell vonnunk. Már csak a jogállamba vetett bizalom okán is. A törvény ugyanis kizárja, hogy ok és alap nélkül akár egy emberrel szemben is fellépjen a hatóság. Az pedig végképp nem tapasztalható, hogy újságcikk nyomán kezdődne ilyen felelősségre vonás. A médiának nem hivatása, hogy feljelentéseket tegyen, a bűnüldözők keze alá dolgozzon, információt, adatot gyűjtsön és szolgáltasson ki. A bűnüldözés a hatóság dolga. Övé annak felelőssége is, ha figyelmen kívül hagy olyan jelzéseket, tényeket, amelyeket a sajtó nyilvánosságra hoz. Azt viszont nem kifogásolhatja senki – a büntetőbíróság végképp nem –, ha a médiában közzétett információk nyomán okkal és alappal eljárás indul valaki ellen.
Politikai konzekvencia
Kollégánk egyébként még a K&H-ügy kezdetén, 2003. július 19-én „rágalmazta meg” Gyurcsány Ferencet és az Altus Rt.-t. A bankbotrány kirobbanása után az volt a kérdés, milyen üzleti kapcsolat fűzte az ügyfeleket a bankhoz – partneri viszonyuk korrekt s törvényes volt-e. Török László ennek az időszaknak a kérdéseit tette fel, utalva arra, hogy az ügyben Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke is nyilatkozott. A cikk kifogásolt része így szólt: „Hírek szerint a K&H Equitieshez kerülő milliárdok – közte az ÁAK körülbelül 13 milliárd állami forintja – további off-shore cégekhez is eljutott… Úgy tudjuk, ezek a cégek szintén rajta vannak a VIP-listán. A fentiek mellett… a Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez köthető Altus Befektetési Rt. szintén a K&H Equities sikkasztásának sértettje, vagy ahogy Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke fogalmazott: a csalásban részt vevő elkövető.”
A bíróság szerint az újságíró bűncselekményt követett el azzal, hogy nyilvánosságra hozta a képviselő becsület csorbítására alkalmas szavait. A sajtó ugyanis nemcsak a saját tényállításaiért felelős, hanem mások jogsértő közléseinek nyilvánosságra hozataláért is. Ezt a vétket nevezi a Btk. híresztelésnek – a sajtórágalmazás egyik változatának. A másik a saját kútfőből származó, a becsület csorbítására alkalmas tényállítás.
A bíróság azonban nem elégedett meg azzal, hogy kimondta az újságíró bűnösségét, s büntetést szabott ki. Műfajelméleti elemzés keretében levonta a politikai konzekvenciát is: „A sajtó egyes munkatársai, vagy azt lehet mondani, hogy a sajtó munkatársainak többsége, nincs igazán tisztában a szakmának azon szabályaival, hogy mi az, ami valójában tényfeltáró újságírás, és mi az, ami – ahogy perbeszédében a sértettek képviselője ezt megfogalmazta – nem más, mint prominens politikusok útmutatásának megfelelő vagy nyilatkozatának kritikátlan közlése.”
A sértettek – Gyurcsány Ferenc és az Altus Rt. – jogi képviselője persze megengedhet magának hasonló véleményt, az viszont nem biztos, hogy a bíró felkészületlen és etikátlan embereknek minősítheti a sajtó munkatársainak többségét. Az ítélet indoklása mégsem a tudatlanság és szolgalelkűség motívumai miatt aggályos elsősorban, hiszen ezek nem tartoznak a tárgyhoz. Ahogyan az okkal, ok nélkül, alappal, alap nélkül állítólag eljárást indító bűnüldözők tevékenysége sem. A kollégánk ügyében meghozott ítélet e két sarkalatos megállapítása mindenesetre érdekes képet fest a hazai sajtóviszonyokról és a jogállamról. A szóbeli érvelésből levonhatóan koncepciós büntető eljárások indulhatnak a politika szócsöveként működő, dilettáns sajtó cikkei nyomán.
A széles horizontot átfogó érvelés mögött szűk körű bizonyítást találunk. A vizsgálódás ebben az ügyben a cikk elolvasására és a szerző meghallgatására korlátozódott. Az újságíró ráadásul az írás megjelenése (2003. július 19.) után egy évvel, 2004. május 6-án nyilatkozhatott először a bíróságon. Az első tényleges tárgyalás a tudósítás közlése után csaknem két évvel, 2005. április 26-án történt meg. A bíróságnak nem okozott gondot a tényállás megállapítása – mondta Dénes Veronika. Az újságcikk szerinte mindent bizonyít, „feketén, fehéren”.
Mégis lehet bizonyos hiányérzetünk. Pokorni Zoltánt például nem hallgatták meg tanúként, írásos dokumentumot sem csatolt be senki arról, mikor, miként hangzott el pontosan a politikus állítólag jogsértő nyilatkozata, amelyről a cikk szükségképp csak tömören emlékezett meg. Pedig fontos lenne megismerni a tényeket, mert csak így derülhetne ki, mihez tartsa magát a sajtó a „híresztelés” elfogadhatatlan, bár kötelező törvényi szabályozása mellett. Még megérjük, amit Halmai Gábor alkotmányjogász korábban extrém lehetőségként vetett fel, hogy ha a média beszámol mondjuk a miniszterelnök kijelentéseiről, melyeket a parlamentben a köztársasági elnökről tett, az államfő javaslatára felelősségre vonják az újságírót.
Nemcsak jogi, elméleti, etikai, hanem praktikus oka is van azonban annak, hogy a hasonló esetekben elemi követelmény a tények tisztázása. A sértett ugyanis a híresztelő újságírón kívül pert indíthat a nyilatkozó ellen is, az újságírót pedig további eljárások alá vonhatja. A rágalmazási, a helyreigazítási s a kártérítéssel kombinált jóhírnév-védelmi per egyaránt megindítható a szerző és az informátor ellen.
Amennyiben Dénes Veronika döntése jogerőre emelkedik, Gyurcsány Ferenc egy esetleges személyiségi ügy tárgyalásán felmutathatja a büntető ítéletet, s azzal „feketén, fehéren” megpróbálhatja igazolni, hogy Pokorni Zoltán megtette a maga becsületsértő nyilatkozatát, a szerző pedig elkövette a híresztelést. Mindezek miatt a strasbourgi emberi jogi bíróság határozata lehetne a mértékadó abban, tisztességes megoldás-e az, ha anélkül minősítik jogsértőnek egy perben nem álló személy nyilatkozatát, hogy magát a nyilatkozót bármilyen formában megkérdeznék. A bizonyítás szabadsága helyett itt inkább az ítélet megalapozatlanságáról lehet szó. A mérleg egyik serpenyőjében nincs semmi.
Nevelő hatású ítélet
Mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) ítélete a politika és a szócső problematikájára szűkítette le a Magyar Nemzet munkatársának perét, megkerülte a lényeget. A bíróság nem tette fel azt az alapvető jogi kérdést: vajon nem tartozik-e ez az ügy a híresztelés kivételes esetei közé? A Legfelsőbb Bíróság (LB) gyakorlata szerint az újság felelős ugyan mások jogsértő közléseinek a nyilvánosságra hozataláért, de ilyenkor sem marasztalható el, ha olyan információval szolgál, amellyel kapcsolatban korábban hivatalos eljárás, vizsgálódás kezdődött. Amikor például a sajtó vádiratot ismertet, nem kell garantálnia, hogy a vádlott elkövette a bűncselekményt. Hasonló a helyzet akkor is, ha polgári perről tudósít valaki. A követelmény csupán az, hogy az újság az adott pillanatnak megfelelő helyzetről tájékoztasson. Különben az érintett személy – közvetve – felmentethetné magát a vád alól, vagy egy másik bíróság előtt zajló polgári per nyertesévé nyilváníttathatná magát a helyreigazítási per bírósága előtt.
Az LB gyakorlata alapján a híresztelés kivételes esetei közé sorolható a K&H-ügy is, amelynek vizsgálata éppen Török László cikkének megjelenése előtt kezdődött el. A sajtó hosszan írt arról, hogy maga a bank s a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is elemzi az ügyfelekkel kötött szerződéseket, illetve a hitelintézet működésének jogszerűségét. A K&H Banknak az Altus Rt. is ügyfele volt.
A miniszterelnök a parlament 2004. szeptember 29-i ülésén tette egyértelművé, hogy az Altus Rt. számláján alig volt pénzmozgás és a cégvezetés nem kötött szerződést tőzsdei tranzakciókra. Ez egy esztendővel azelőtt történt, hogy Török László ügyében az elsőfokú bíróság kihirdette az ítéletet. Ugyanez a büntetőtanács egyébként egy korábbi ügyben, az LB gyakorlatának megfelelően úgy döntött, nem felelős a szerző és a szerkesztő mások becsületsértő nyilatkozatának közléséért. A sértett itt is közszereplő volt. Pepó Pál környezetvédelmi miniszter perelte be 2000 márciusában a Magyar Hírlapot. Mint az újság később beszámolt róla: a szerzőt és a szerkesztőt felmentette a PKKB, majd a Fővárosi Bíróság a sajtórágalmazás vádja alól. A Sikkasztással vádolják Pepót című cikk ugyanis arról számolt be, hogy egy névtelen feljelentés szerint a miniszter még egyetemi emberként nem jogszerűen végezte a tevékenységét. A rágalmazási per tárgyalásának idején az MTI híradásából már köztudomású volt, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást. Két egyforma per ugyan nincs, ám Gyurcsány Ferenc nyilvánvalóan úgy került a „csalás” ügyébe, mint Pepó Pál a „sikkasztáséba”: az eljárás akkori állásának megfelelő beszámoló révén. Lapunk munkatársát mégis elmarasztalta a bíróság: egy év próbára bocsátotta. A bírónő azt mondta, ez „prolongált jellegű” szankció, csak úgy, mint a felfüggesztett szabadságvesztés. A szóbeli indoklás szerint „az ilyen ítéletek nevelő hatása sokkal inkább megvalósul, ha még praktizáló újságíróval állunk szemben”. Ez igaz. Ha ugyanis a próba egy éve alatt bármilyen bűncselekményért ismét bíróság elé kerül valaki, a régi ügy miatt is kiszabják ellene a büntetést. Ennél a pénzbüntetés is jobb: ha azt kifizeti az elítélt, nincs priusza. A próba viszont garantáltan gúzsba köt, elhallgattat. Hallgattassék el a másik fél (is)?
A Freedom House kritikája
Gyurcsány Ferenc megfelelőnek találta, s elfogadta a bírónő döntését. A miniszterelnök ugyanakkor valószínűleg tudta, hogy a közszereplőnek több kritikát kell elviselnie. Esetleg megengedheti magának, amit magánemberként nem tenne meg, hogy elfogadja a bocsánatkérést. Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy Törökországot elmarasztaló ítéletben a hasonló kérdésekről nemrégiben így rendelkezett:
„A bíróság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy az egyezmény egyáltalán nem engedi meg a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását a politikai beszédek vagy az általános érdeklődésre számot tartó kérdések körében. Mindezeken túl az elfogadható kritika határai sokkal szélesebbek, ha a kormányt érintik, mintha az egyszerű magánembert vagy akár egy politikust. A demokratikus rendszerben a kormány mulasztásait vagy cselekedeteit nem csupán a törvényhozói vagy bírói hatalom figyelő ellenőrzése alá kell helyezni, hanem a közvélemény ellenőrzése alá is. Ezen túlmenően a kormány által elfoglalt meghatározó helyzetnek azt kell sugallnia, hogy a büntetőjogi utat visszafogottan alkalmazza, ha más út is van az igazságtalan vagy ellenséges kritikák vagy támadások megválaszolására.”
A hazai körülmények nemcsak a kormányzati emberek visszafogottságát illetően, hanem azon túl is messze elmaradnak a nemzetközi kívánalomtól. A Freedom House a magyarországi sajtóviszonyokat elemezve legutóbb elmarasztaló megállapítást tett a törvényi szabályozás ellentmondásaira. Erre – Dénes Veronika ítélete nyomán – Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke levélben hívta fel a PKKB elnökének figyelmét. A szövetség vezetője emlékezetett arra is, hogy a Nyilvánosság Klub az Alkotmánybírósághoz fordult a sajtórágalmazással kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálatáért.
origo.hu
Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon
