Még keresik az eltűnteket

Berlin vezetősége aggodalommal várja a hét végét, ugyanis az évforduló merőben ellentétes nézeteket képviselő csoportokat mozgat meg. A demokratikus erők a nemzetiszocialista diktatúra bukására emlékeznek, a szélsőjobboldal a történelmi felelősségvállalás ellen akar tüntetni, és e két csoport mellé felsorakozik az agresszív rendbontásra törekvő alternatívok gyülekezete.
A berlini szenátus nemcsak emlékeztetni kíván 1945. május 8-ra, hanem a világháború befejezését, a felszabadulás napját ünnepli. A főváros meghívása nem csupán a város lakosainak szól, hanem a szövetségi köztársaság minden polgárának. A Brandenburgi kapu környékén rendezett műsort méltóságteljes ünnepség vezeti be, majd népünnepély következik zenével, tánccal, vidámsággal.
Egészen más meggondolás vezérli a szélsőjobboldali Nationaldemokratische Partei Deutschlands (NPD), azaz a Német Nemzetidemokrata Párt ifjúsági szervezetét. Az újnáci Junge Nationaldemokraten (JN) az alábbi jelszó hangoztatásával fog tiltakozni: „Hatvanéves a felszabadulás hazugsága – elég volt a felelősség kultuszából!” A tüntetés engedélyezésére benyújtott kérelemből kitűnt, hogy a hitleri eszmék örökösei a holokauszt áldozatainak emlékműve előtt szándékoznak elvonulni.
A rendőrség ezt az útvonalat nem engedélyezte. A neonáciknak az Alexanderplatzról induló felvonulása még így is jelentős nemzetközi visszhangot válthat ki, hacsak nem gyűlik össze olyan békés tömeg, amely a puszta jelenlétével megfékezi az NPD aktivistáit. Ebben bízik Klaus Wowereit főpolgármester, aki kijelentette: „Minél többen leszünk, annál hatásosabban állhatunk ki a faj- és idegengyűlölet ellen.”
A Német Vöröskereszt keresőszolgálata még ma is szorgalmasan kutat számtalan család eltűnt tagjai iránt. A szülőföldjéről elüldözött német kisebbség tömeges menekülése során félmillióra rúgott csak azoknak a kiskorúaknak a száma, akik elszakadtak famíliájuktól. A segélyszolgálathoz 1950-ig tizennégymillió kérvény érkezett, csaknem kilencmillió esetben sikerült megtalálni a keresetteket. Még napjainkban is évente hat–nyolcszáz olyan eltűnt nyomára bukkannak a Vöröskereszt munkatársai, akikről a háború vége óta mit sem tudott a családjuk. Tevékenységüket segíti, hogy az illetékes orosz szervek megnyitották számukra a hajdan titkosított szovjet archívumokat.