Kórház-privatizációs tervek Csepelen
A kisebbségi törvény megalkotásához, a decentralizáció folytatásához, a gazdasági fejlesztési régiók átrajzolásához, illetve bizonyos szociális kérdések megoldásához ragaszkodik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román szociáldemokratákkal za
Öltögeti már a nyelvét a tél, de mi még folytatjuk a strandépítési munkákat, a flotta téli parkolójában, a sólyatérben pedig már hetekkel ezelőtt megkezdődött a „kozmetikai nagyüzem” – kezdte a beszélgetést Horváth Gyula, a Balatoni Hajó
Közvetlenül a katasztrófa után a figyelem a Magas-Tátrára összpontosult. Ugyanakkor természetvédelmi szakemberek szerint a novemberi vihar hasonlóan súlyos károkat okozott az Alacsony-Tátra fáiban is. Szlovákiában az elpusztult fenyvesek helyreállítására
A Fidesz szerint veszély fenyegetheti a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárás zavartalanságát, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette az első képzési ciklus indításának feltételeiről szóló kormányrendeletet. A szaktárca ezzel szemben úgy látja, a d
A Fővárosi Ítélőtábla januárra halasztotta a jogerős ítélet kihirdetését az egykori ferencvárosi labdarúgó, Simon Tibor agyonverésének ügyében. A másodrendű vádlottnak ugyanis nincs védője, így elvezették a tárgyalásról.
A magukat magyarnak vallók honosítási eljárásának egyszerűsítésével bízta meg tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az igazságügy-minisztert. A Fidesz szerint ez fontos lépés, de az igazi megoldás az lenne, ha a határon túliak úgy kaphatnának állampolgár
Eredménytelenül fejeződött be Kijevben az elnökválasztással kapcsolatban kirobbant politikai válság rendezésével foglalkozó nemzetközi kerekasztal harmadik fordulója. Résztvevői több fontos kérdésben nem tudtak megegyezni.
A Manager Magazin 3,8 milliárd forintra becsüli a miniszterelnök vagyonát. Tavaly óta, amikor is a Magyar Hírlap szerint 3,5 milliárdot tulajdonolt, 300 millió forinttal gyarapodott a kormányfő.
Nagyszabású razziát indított a maffia ellen az olasz rendőrség Nápolyban, ahol a bandák belviszálya már huszonnégy halálos áldozatot követelt. Időközben túljutott az első bírósági meghallgatásán az Amerikának néhány napja kiadott kolumbiai drogbáró, Gilbe
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amichai Chikli Izrael diaszpóráért és az antiszemitizmus elleni fellépésért felelős miniszter szerint egy zsidó származású ember ma sokkal nagyobb biztonságban érzi magát Budapesten, mint Párizsban vagy Londonban.
Ukrajna EU-tagsága egy mindannyiunkat érintő, sorsfordító kérdés.
A többször meghosszabbított intézkedés jelenleg 2025. június 30-ig hatályos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.