A fogyasztói csoport nem hitelt ad
Amatőr légi régészek jelentkezhetnek a hónap végéig a Field Expedition: Mongolia – Valley of the Khans elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek távlati célja nem kisebb, mint meglelni Dzsingisz, a mongol világbirodalom kánjának sírhelyét.
Az úgynevezett médiaalkotmányról folytatott általános vitát tegnap az Országgyűlés. A javaslat a sajtóközlések tartalmi szabályozásának alapelveit tartalmazza. Az ellenzéki pártok, más-más okokból ugyan, de elvetik a kormánypárti javaslatot.
Vasút gázolt halálra egy fiatalt Németországban, amikor egy pályaudvaron álló szerelvényt készült összefesteni. A több ezer éves múltra visszatekintő graffitizéssel éves szinten milliárdos kárt okoznak a fújkáló fiatalok, akiket távirányítós „falmászó nyo
Nemcsak a Jobbik parlamenti frakciójában, de úgy tűnik, vidéki szervezeteiben is nő a feszültség. Kilépések, feloszlatások jelzik, a radikálisabb vonal és az úgynevezett józanabb politikát kívánók nem tudnak zöldágra vergődni. A két tábor között őrlődik á
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanújával a rendőrség tegnap előállította, majd őrizetbe vette a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját – közölte lapunkkal Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Kovács Lajos a nyomozók szerint vagyonk
Csaknem húszmillió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól idén márciusban három nyugdíjas és egy ifjúsági szervezet, hogy a kampány finisében előadásokat tartsanak a nyugdíjasoknak Idősek Akadém
Előreláthatóan szeptemberig nem hirdetik ki azon földbérleti pályázatok eredményét, amelyeket az előző kormány regnálása utolsó pillanataiban írt ki az agrár-környezetgazdálkodási programra hivatkozva. Információink szerint az új kabinet egyenként vizsgál
Bartos Erika a kortárs meseíró generáció egyik kiemelkedő képviselője. Anna, Peti, Gergő történetei, Hanna utazásai, Bogyó és Babóca kalandjai minden mostani óvodás könyvespolcán ott lapulnak. A mesesorozat az M. Tóth Géza és Antonin Krizsanics animációs
David Cameron brit kormányfő washingtoni látogatásának brit szempontból talán az a legfontosabb eredménye, hogy a két ország közötti „különleges kapcsolat” nem szenvedte meg sem a Mexikói-öbölben történt környezeti katasztrófát, amely miatt az amerikai kö
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.