Gheorghe Sandulescu kapitány a füstszivárgás ellenére folytatta útját Románia felé, de Bugacnál már nem tudták tartani az előírt magasságot, és Sandulescu engedélyt kért a süllyedésre. A magyar légi irányítók megadták az engedélyt, a továbbiakban a román légi irányítók segítették a gép repülését. Az egyre erősebben füstölő, háromszáz méter magasan szálló gépet közben már a földön is sokan követték kocsival és motorral, míg Békéssámson mellett, miután leszakadt a jobb szárny egy része és a motor, az utasszállító nem sokkal tizenegy óra előtt a földbe csapódott. A katasztrófát senki sem élte túl.
Köblös Mihály egykori szemtanú így emlékezett vissza az eseményre: „Hétéves gyerekként láttam a Hódmezővásárhely felől érkező lángoló, füstölgő repülőgépet. Szinte a feltűnésének pillanatában lángoló darabok váltak le a gépről és hulltak alá. A megmaradt gép megbillent, és a tengelye körül forogva másodperceken belül becsapódott az erdőszélen a répaföldbe. A helyszíntől körülbelül ötszáz méterre voltam, és futva indultam közelebb. Az erdő szélét elhagyva már vérpöttyös cukorrépalevelekre emlékszem. Ekkorra már legalább ötven ember volt a helyszínen. A környékbeli földeken dolgozó emberek folyamatosan gyűltek. Nemsokára Orosháza felől a földúton hosszú porfelhő jelent meg, teherautókon katonák érkeztek, akik mindenkit eltereltek, és körbezárták a helyszínt.”
Melegh Józsefné még szörnyűbb képet őrzött meg magában arról a napról. „Láttam, hogy a kiserdő fái tele vannak a holttestek darabjaival.”
Az első rendőrségi jelentés szerint a gép utasai nyugatnémet állampolgárok voltak, de a személyzet és az utasok kilétének tisztázása nehézségekbe ütközött, mivel a gép okmányait egyelőre nem találták meg, a holttestek nagy része pedig szétroncsolódott. Közben folytatták a helyszín feltérképezését, az emberi maradványok összegyűjtését, amelyeket Szegedre, majd Budapestre vittek és részben azonosítottak. A katasztrófa okainak kiderítésére magyar–román bizottságot állítottak fel; a további vizsgálatok után megsemmisítették a gép darabjait. Az áldozatokkal kapcsolatos adminisztrációt Sín István anyakönyvvezető végezte a községben: „Miután lezuhant a gép, behozták a megtalált okmányokat és egy nagy kosárra való értéktárgyat. Minden irodai alkalmazott a halottak anyakönyvezését csinálta, mert nagyon kellett sietni, nem tudni, miért. Sok okmány megrongálódott, nehezen tudtuk kiolvasni, majd néhány nap múlva megjöttek az anyakönyvezéshez szükséges adatok a hozzátartozók nevével. A személyes tárgyakat később elvitték.”
Közben igen megrongált állapotban előkerültek a repülőgép fedélzeti okmányai is, amelyeket felhasználtak a további vizsgálat során. Az erről készült jelentések egy részét ma a Magyar Országos Levéltárban őrzik.
Békéssámsonban nem felejtették el a közel fél évszázados tragédiát. A katasztrófa negyvenötödik évfordulóján úgy döntöttek, halottak napjára emlékművet állítanak az áldozatok tiszteletére, amelyen szerették volna a lezuhant gép egy darabját is elhelyezni. Habár annak idején a roncsok jelentős része a községbe került, többek között az IL–14 P egyik motorja is, azokból már semmit sem lehet fellelni. Ezért a település még az idén tavasszal felkérte a Magyar Roncskutató Egyesületet, s Kocsis István kutató elvégezte a helyszín átvizsgálását. Ennek során kiderült, hogy a földben és a föld felszínén számos fémdarab maradt a gépből, így a becsapódási területet azonosítani tudták, és Barna Jánosné, Békéssámson polgármester asszonya a terület teljes feltárása mellett döntött. A szükséges engedélyek beszerzése – többek között a német és a román állam jóváhagyásának megérkezése – után a kiemelés végrehajtására felkérték az MH 86. szolnoki helikopterbázisa és a Magyar Roncskutató Egyesület kutatóit. A szolnoki alakulat parancsnoka, Lamos Imre dandártábornok támogatásával, a feltárást vezető Magó Károly főtörzsőrmester és Kocsis István, valamint Hegedűs Attila, Csibra Tibor zászlós, Nagy Krisztián főtörzsőrmester, Dományi István szakaszvezető közös munkájával megkezdődött a kutatás a gép még föllelhető maradványai után.
A korábban már számos világháborús repülőgép-maradványt felszínre hozó kutatók első ízben tártak fel balesetet szenvedett polgári utasszállítót, s most talán eddigi tevékenységük legmegrendítőbb feladatával szembesültek. A háborús roncsok között gyakran találtak emberi maradványokat, de ami most előkerült, arra nem számítottak egy fél évszázada hivatalos vizsgálattal lezárt légi katasztrófa törmelékeiben. Már a munka kezdeti szakaszában kiástak a gép darabjaival vegyesen csontdarabokat. Ám a földből aztán napvilágra került az egykori utasok több személyes tárgya, közöttük arany ékszerek mellett egy Braun villanyborotva és egy flakon Nivea naptej is a hatvanas évekből. A legszívszorítóbb emlék a repülő legfiatalabb utasának, a hároméves Angelika Cierlitzának az úszógumija és a homokozókészlete volt. A munka előrehaladtával kiderült, hogy a terület a mai napig őrzi a gép törzsének összepréselődött, eredetileg ötméteres szakaszát is az utasok maradványaival együtt.
Az emberi maradványokat Magyar Lóránt vizsgálta meg a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetében. Megállapítása szerint ép csontváz és gyermek maradványa nem volt a roncsok között, a csontok jórészt negyven évnél fiatalabb férfiaktól és nőktől származnak, a rajtuk látható törések megfelelnek a repülőgép lezuhanása, földbe csapódása során kialakult sérüléseknek. A negyvenöt évvel ezelőtti kivizsgálási jegyzőkönyvet a feltárást kísérő levéltári munka során ugyan nem sikerült megtalálni, de a helyszínen fellelt maradványok, a Rendőrség-történeti Múzeumban fennmaradt és újravizsgált fotók, valamint a repülőgép tervrajzai alapján vélelmezhető, hogy a katasztrófát valószínűleg a motor egyik kiszakadt hajtókarja indította el, s ez vezetett tűzhöz és robbanáshoz, végül a szárny leszakadásához.
A munkálatok befejeztével, szeptember végén az önkormányzat elhelyezte a megemlékezés koszorúját az ásatási gödör legmélyebb pontján, amelyet ezt követően visszatemettek, és az áldozatok névsorának felolvasásával és csendes főhajtással tisztelegtek emlékük előtt. A román nagykövetség helyszínre érkezett képviselője is köszönetet mondott a kutatóknak munkájukért.
Magyarországon eddig még nem fordult elő, hogy sok évvel a katasztrófa után egy polgári repülőgép maradványait a felszínre hozzák. Az is megdöbbentette a feltárást végző szakembereket és a békéssámsoniakat, hogy a gép egykori utasai közül többen végtisztesség nélkül maradtak évtizedeken át a katasztrófa helyszínén. Ma már méltó helyen alusszák örök álmukat, emlékművüket a román nagykövetség képviselői, a község lakosai, polgármestere, Barna Jánosné és a roncskutatók jelenlétében avatták fel Békéssámsonban a közelmúltban.
origo.hu
Így gombolt le Magyar Péter ötvenmilliót a Tisza-szavazókról
