A budapesti MDF elítélte a fővárosi frakció döntéseit
A Magyar Demokrata Fórum Budapesti Választmányának (BV) elnöksége elítéli az MDF fővárosi frakció döntéseit. A frakció a BV határozataival ellentétesen működik.
A Magyar Demokrata Fórum Budapesti Választmányának (BV) elnöksége elítéli az MDF fővárosi frakció döntéseit. A frakció a BV határozataival ellentétesen működik.
Nem közeledtek az álláspontok a munkaügyi perek költségmentességének megszüntetésével kapcsolatban. A kormány az eredeti február 15-e helyett július 1-jén változtatna a törvényen, az érdekképviseletek szerint a kormány ezzel „visszatáncolt a kompromisszum
Az utóbbi hetekben országszerte bőven hullott hó, az időjárás-előrejelzések szerint felmelegedés következik – megvan tehát az alapja az árvízveszélynek. A szükséges előkészületek megtörténtek, ám egyelőre csak a Mura–Dráva vidékén lehet áradásra számítani
A Magyar Demokrata Fórum Budapesti Választmányának (BV) elnöksége elítéli az MDF fővárosi frakció döntéseit. A frakció a BV határozataival ellentétesen működik.
Nem közeledtek az álláspontok a munkaügyi perek költségmentességének megszüntetésével kapcsolatban. A kormány az eredeti február 15-e helyett július 1-jén változtatna a törvényen, az érdekképviseletek szerint a kormány ezzel „visszatáncolt a kompromisszum
Az utóbbi hetekben országszerte bőven hullott hó, az időjárás-előrejelzések szerint felmelegedés következik – megvan tehát az alapja az árvízveszélynek. A szükséges előkészületek megtörténtek, ám egyelőre csak a Mura–Dráva vidékén lehet áradásra számítani
Továbbra sincs gyanúsítottja a kiskunlacházi gyilkosságnak; eddig a nyomozás során 347 embert hallgattak meg, 92 DNS-mintát vettek, illetve vetnek össze a helyszínen talált nyomokkal – erről Ármos Sándor Pest megyei rendőrfőkapitány beszélt a rendőrség pé
A nemzetbiztonsági szolgálatok is segíthetnek az elmúlt hetek aljas bűntetteinek felderítésében – mondta Szilvásy György titokminiszter pénteken Budapesten.
Fegyelmi vizsgálatot rendelt el Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megyei rendőrfőkapitány azon szolgálaton kívüli rendőrök ellen, akik a veszprémi Cozma-gyilkosság idején a Patrióta bárban, illetve az utcán tartózkodtak.
Összefüggést mutatnak a romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadások, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Minde
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból származó információnk szerint privatizálni szeretnék a korábban első fokon adócsalásért elítélt Kodela László által vezetett Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadót. Korábban Koszorús László, a Fidesz országgyűlési
Tisztább ivóvizet szeretne mintegy 170, Baranya, Somogy és Tolna megyei település, melyek konzorciumba tömörülve 25 milliárd forintra pályáznak a szükséges beruházásokhoz – írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
A kecskeméti börtön egyik fegyőrét gyanúsítja a Szegedi Katonai Ügyészség azzal, hogy mobiltelefonokat csempészett be az előzetes letartóztatásban lévőknek. Az egyik mobilt abban a zárkában találták meg tavaly októberben, amelyben Zuschlag Jánost is fogva
Vasárnap három jelölt közül polgármestert választanak a Komárom-Esztergom megyei Szomód településen, valamint 19 képviselőjelölt közül választják meg a 9 fős testületet; valamennyi induló független jelölt – mondta a falu jegyzője.
Új szervezet segíti azokat a dunaújvárosiakat, akik nem tudják önerőből kifizetni közüzemi tartozásaikat. A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosoknak Alapítvány 25 millió forintot kap az önkormányzattól az idén.
Ciántablettát osztogatna Kuncze Gábor azoknak az embereknek, akik szerinte jobban élnek, mint tizenöt évvel ezelőtt, ám most mégis rosszul érzik magukat ebben az országban.
Megfontolandó a „három csapás törvény” néhány eleme – mondta Botka János Szegeden. Lázár János úgy látja: a büntetőeljárás felgyorsításával, a rendőrség megerősítésével és a büntetőjog szigorításával komolyan lehet javítani a közbiztonságon.
Elfogadta Kaposvár ez évi költségvetését csütörtökön közgyűlés. Eszerint az idén – a már korábban kibocsátott ötmilliárd forintnyi kötvénnyel – 29 milliárd forintból gazdálkodhat a város.
Súlyos gondok vannak a Reformszövetség javaslataival – mondta Varga Mihály. A Fidesz alelnöke szerint a javaslatok egyébként eltűnhetnek a süllyesztőben, hiszen a kormány csak a saját programjával van elfoglalva.
Szakmatörténeti pillanatnak lehetünk tanúi, a magyar méhészek elkészítették a termelői mézesüveget – jelentette ki Bross Péter. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az egyesület a sajtób
Az 1933-as nagy válság kutya füle volt ahhoz képest, amivel most szembenézünk – mondta Gyurcsány Ferenc Miskolcon, mintegy félezer ember előtt megtartott fórumán csütörtökön. • Bajban a DAM: villám
Többnyire érdemi vita nélkül, az MDF által biztosított szavazatok segítségével fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön a Fidesz–KDNP kivonulása után tárgyalt többtucatnyi előterjesztést.
Nem szerepelhet újabb hitel felvétele és a Főgáz-részvények eladása sem a már amúgy is „brutálisan” eladósodott Budapest költségvetésében – jelentette ki Tarlós István, miután a Fidesz–KDNP-frakció kivonult a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki üléséről. A főpo
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.