Keresés
Magyar Nemzet
2021. április 16., péntek, Csongor napja
HÍR TV – TROLLOltásellenes, aki a keleti vakcina ellen kampányol
Archívum, Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/ingyen-sem-kellenek-senkinek-a-falusi-telkek-4243505/

Ingyen sem kellenek senkinek a falusi telkek

Hiába kínálják ingyen vagy jelképes áron az apró falvak a telkeiket, így sem tudják megállítani az elnéptelenedést.

Egyre több magyarországi település próbálja ingyen vagy jelképes összegért kínált telekkel magához csábítani letelepedőket – mint kiderült, többnyire igen szerény eredményeket érnek el. Kőröstetétlen talán a legsikeresebb az olcsó telket kínáló önkormányzatok között. A 860 lelkes Dél-Pest megyei község Ceglédtől és Szolnoktól húsz-húsz kilométerre fekszik. Éppen tizenöt éve árulják öt forintért az összközművesített telkeket, hogy megállítsák a kisközség népességének fogyását. – Erre a célra a település keleti részén huszonhat, egyenként nyolcszáz négyzetméteres összközműves portát alakítottunk ki. Kifejezetten örültünk a kisgyermekesek jelentkezésének, hiszen velük megmenthetőnek tűnik a helybéli óvoda és általános iskola is – meséli a rögös út kezdetét Pásztor Imre polgármester.

Már rögtön az első nap tízen jelentkeztek a párját ritkító lehetőségre – derül ki a polgármester visszaemlékezéséből Az önkormányzatnál emiatt azt hitték, hogy a forintos telkekből új lakóövezete lesz a falunak. Ám néhány év alatt megszűnt a kezdeti lelkesedés. Egyre kevesebben tudták vállalni az építkezés költségeit, sőt olyanok is voltak a jelentkezők között, akik nem tudták befejezni vagy éppen elkezdeni sem a házuk felhúzását. És ez már korántsem volt jó üzlet. Egy ingyen odaadott ingatlant például 150 ezer forintért vásárolt vissza az önkormányzat az adóhatóságtól egy árverésen – mondja Pásztor Imre polgármester. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság és a szociálpolitikai támogatási lehetőségek csökkenése pedig végképp eltörölte az érdeklődést.

Bár Köröstetétlenben hat szabad telek van még, az utóbbi években már egyetlenegyet sem adtak el közülük. Igaz, „kalandorok kíméljenek” jeligével megszigorították a telekadományozás feltételeit is. Az „ötforintos” telekért már akár ötvenezer forintot is kérhetnek, sőt előírhatják egymillió forintos kaució lerakását az ügyvédnél. Ezt csak a ház alapozásának megtörténte után szabadítják fel. Bár végül tizenkét ház felépült, az akció végül nem tudta Köröstetétlent megváltani, benépesíteni, és kevés volt az óvoda és az iskola megmentéséhez is. Ezen intézmények működtetését nyolc évvel ezelőtt a református egyház vette át.

Bihartorda, az ezerfős kistelepülés Hajdú-Bihar megye déli részén, négy éve próbálkozik telekeladással. Az itt élő emberek zömében földművelésből, állattenyésztésből élnek. – Aki csendre és nyugodt életre vágyik, jöjjön hozzánk. Gyarapítsa szorgalmas, törekvő lakosságunk létszámát. Olcsó és jól közművesített ingatlanok vásárolhatók – olvasható az önkormányzati internetes portálján.

– Falunknak van általános  iskolája, óvodája, időseket ellátó rendszere, önálló háziorvosa, védőnői szolgálata, református lelkésze és fiókgyógyszertára is – sorolja az előnyöket Módos Imre polgármester. Ami a közbiztonságot illeti, huszonhárom térfigyelő kamerát telepítettek a közterületre, a főutcán rendszámfelismerő készülék is van.

Bihartordán 2012-ben döntött úgy a képviselő-testület, hogy bizonyos feltételek mellett 5 forint ellenében közművesített, egyenként 2000-2500 négyzetméteres telkekkel segíti a náluk letelepedők boldogulását, de mind a mai napig egyetlen helybéli ember akadt, aki élt a lehetőséggel. Pedig Módos Imre szerint az 5 forintos telekár igazán nagyvonalú ajánlat egy olyan kis faluban, ahol a lakóingatlanok ára jellemzően félmillió és 3 millió forint között változik. De van itt elkészült, és eladóvá vált ház is bőven.

– Nyolc-tíz olyan jó minőségű, a közelmúltig lakott eladó házunk van, amelyek öregjeit idősotthonba tették a távol élő rokonok – teszi hozzá a polgármester. Az önkormányzat tagjai már azon gondolkodnak, hogy külföldön is meghirdetik az olcsó telkeket, üres házakat, hiszen akár Norvégiából, Finnországból is érkezhetnének ide érdeklődők. A polgármester néhány olyan dunántúli falu nevét sorolja példaként, ahol sok északi országban élő vásárolt már ingatlant a nyugdíjas éveire gondolva.

A szintén Hajdú-Bihar megyei Tetétlen 2004-ben hirdette meg egyforintos telkeit. A programra 450-en jelentkeztek. Nyolcvan darab 1000-1500 négyzetméteres telket szerettek volna eladni, ám időközben kiderült, a tízhektáros önkormányzati területet egy idegen tulajdonban lévő út szeli át, aminek a megváltásáról nem sikerült megegyezni, így a telkeket közúton nem lehet megközelíteni. Ebben a faluban ma már, ha akarnák, se tudnák építési telkeknek felparcellázni az említett területet, mivel azóta mezőgazdasági művelésbe vonták.

A nyolcszáz lelkes Zalaszentlászló csodálatos környezetben fekvő falu Zala megyében. Jó kedélyű emberek lakhatják, mert az önkormányzati honlapon egyenesen versben köszöntik az internetes látogatót: Zalaszentlászló a mi kis falunk neve,/ Őseink majd hétszáz éve telepedtek le./ IV. Béla gondolva népünkre,/ Erős várat épített védelmünkre.

Bohár István polgármestertől megtudtuk: a rendszerváltás után meghirdetett egyforintos telkeik elfogytak, leginkább falubeliek éltek a vásárlási lehetőséggel. Az adásvétel feltétele az volt, hogy öt éven belül házat kellett felhúzni a telekre, melyre lakhatási engedélyt kellett kérni. – Ma már a náluk letelepedőknek egyszerűbb a 40 üres házból kiválasztaniuk egyet, és azt felújíttatni, mert jóval olcsóbban jönnek ki, mintha az ingyentelekre húznának fel egy új házat – vélte az elöljáró.

Az ingatlanárak alacsonyak, ezért sok német vett telket a faluban. Manapság az önkormányzat legnagyobb bosszúsága az, hogy két ilyen német tulajdonú telek gondozatlan, ezért a falunak kell kaszáltatnia. A német tulajdonost évtizedek óta nem lehet elérni, viszont az önkormányzatnak nincs joga arra, hogy gondos gazdaként elbitorolja a területeket. Zalaszentlászlónak nincsenek olcsón eladható telkei, s inkább egy ipari terület kialakításában, működtetésében bíznak.

Egyforintos telkekkel próbálják a faluban letelepedésre bírni a fiatalokat a Győr-Moson-Sopron megyei Vágon is. A környékbelieket, helyieket viszont nem érdekli a kedvezmény, eddig ugyanis nem akadt jelentkező. Vas megyében a zsédenyi önkormányzat kínál egy forintért telket a Sárvártól alig tíz percnyire lévő kétszáz lelkes településen. Rábakecöl is sikeresen hirdetett letelepedési pályázatot, ott nem csak egy forintért lehetett telket vásárolni, hanem négyszázezer forint vissza nem térítendő támogatást is ígértek minden odaköltöző fiatalnak. Végül azonban ezeket a terveket sem koronázta siker.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Közel a cél

A regisztráltak kétharmada már megkapta az oltást
Eddig 4 millió 219 ezer ember regisztrált az oltásra, kétharmaduk (66 százalék) már meg is kapta az oltást – közölte a Koronavírus.gov.hu pénteken.

Konzervatív erők

Lengyel–magyar motorral indul az európai ébredés
Az európai szintű konzervatív erők együttműködésének a kibővítéséről egyeztetett az Alapjogokért Központ a lengyel Ordo Iurisszal.

Kiemelt

A Sopron a legfontosabb meccsén veszített a Final Fourban
A harmadik helyért a magyar bajnok a török Fenerbahce ellen játszik vasárnap délután.

Poszt-trauma

Jobbik: A DK a külföldi helytartók fő képviselője
A Jobbik szerint korrupciós ügyektől terheltek a baloldali alakulatok. Gyurcsány Ferenc szerint pedig egy szájból víz és tűz nem jöhet. Hulljon le az álarc az ellenzéki összefogásról!

Poszt-trauma

Kunhalmi Ágnes lejáratta magát az ATV-ben + videó
Vastag a bőr a képükön, annyi bizonyos.

Poszt-trauma

Dobrev, Gyurcsány: egyszerűen senkik vagytok!
Dobrev Klára ismét a keleti, az orosz és kínai vakcinák ellen hergelt, hangoztatva, hogy „senki nem mondja ki azt, hogy ezek a vakcinák segítenének”.

Aktuális

Képek a megújuló és bővülő zánkai Erzsébet-táborról!
Novák Katalin és Gulyás Gergely miniszterek a helyszínen tekintették meg az előrehaladt munkálatokat.

Fricz Tamás blogja

Egyetlen kérdésem van: a Gyurcsány nevű politikai kalandor a törvények felett áll?
Ha viszont ez a figura nem áll a törvények felett – remélem így van –, akkor az április 7-i parlamenti ámokfutása után törvényes eljárást kellene kezdeményezni ellene.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!