Több mint 86 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel
Újbudai és zuglói választókörzetekbe jelentkeztek be a legtöbben a máshol élő szavazók közül.
Újbudai és zuglói választókörzetekbe jelentkeztek be a legtöbben a máshol élő szavazók közül.
A szavazatszámláló bizottságba a DK által delegált tag visszamondta megbízását.
A Fidesz várhatóan kevesebb szavazatot fog kapni, mint amit mérnek nekik.
Újbudai és zuglói választókörzetekbe jelentkeztek be a legtöbben a máshol élő szavazók közül.
A szavazatszámláló bizottságba a DK által delegált tag visszamondta megbízását.
A Fidesz várhatóan kevesebb szavazatot fog kapni, mint amit mérnek nekik.
Két ívet kell kapniuk a választóknak, és mindkettőt szavazás előtt kell lepecsételniük a delegáltaknak.
A szavazást az eset miatt nem kellett felfüggeszteni.
Az NVI szerint a választásra jogosultak 29,93 százaléka járult az urnákhoz 11 óráig.
A választásra buzdító hirdetések változatos érvkészlettel dolgoznak. Megnéztük, idén mivel biztattak minket.
A nyilvántartásokat törvényesen kaphatták meg a pártok, de esetleges megtartásuk törvényellenes.
Az EBESZ szerint egyenlőtlenek voltak a választás feltételei, megfélemlítésről és elfogult médiáról is beszámoltak.
Akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár segítségét veheti igénybe.
Az oldal korábban a sok megkeresés miatt egy ideig nem volt elérhető.
Az aláírás célja a szavazólapok átvételének elismerése.
A rend fenntartása elsődlegesen a szavazatszámláló bizottság feladata.
Áder Jánosnak arra kellett volna buzdítania az állampolgárokat, hogy éljenek legfontosabb szabadságjogukkal.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint most nem szabad hátradőlni, mindenkit szavazásra buzdít.
A borítékokat le kell zárni, hiszen az „utazni fog” a választópolgár lakóhelye szerinti választókerületbe.
A kormánypárti delegált nem pecsételte le a szavazólapot, mert tudta, hogy jobbikos szavaz.
Reggel 9-ig 26 200 választó adta le szavazatát Budapesten.
A választási törvény szerint a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától 150 méteren belül nem lehet kampányolni.
Kérdéses, hogy záros határidőn belül meg fogjuk-e tudni a 9 órás részvételi adatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Fel kell készülnünk, hogy velünk is ugyanaz történhet Magyarországon, mint a Magyar Nemzettel.
Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
A magyar EP-képviselő a baloldali sajtó és Magyar Péter „vágyálmának” nevezte, hogy a szerdai plenáris ülés Orbán Viktor és a Tisza Párt elnökének összecsapásáról szól majd.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főnöke kitüntetést kapott Denisz Smihal miniszterelnöktől az orosz megszállókkal szembeni küzdelmében végzett munkájáért.
Ekkora nyársalálst még nem látott a világ!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.