Megvan a várva várt időpont
Július 17-én Budapesten megkezdődnek Magyarország pénzügyi tárgyalásai az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.
Július 17-én Budapesten megkezdődnek Magyarország pénzügyi tárgyalásai az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának adóellenőrei júliustól kilenc héten keresztül fokozott ellenőrzést tartanak.
Tizenkét önkormányzati lakást adott át a józsefvárosi önkormányzat a Belügyminisztériumnak pénteken, a felújított lakásokba a VIII. kerületben szolgáló rendőrök költözhetnek be.
Július 17-én Budapesten megkezdődnek Magyarország pénzügyi tárgyalásai az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának adóellenőrei júliustól kilenc héten keresztül fokozott ellenőrzést tartanak.
Tizenkét önkormányzati lakást adott át a józsefvárosi önkormányzat a Belügyminisztériumnak pénteken, a felújított lakásokba a VIII. kerületben szolgáló rendőrök költözhetnek be.
Az elmeorvosi szakvélemény alapján elrendelték a négy családtagja megölésével gyanúsított kulcsi férfi ideiglenes kényszergyógykezelését.
A napi átlaghőmérséklet emelkedésével a halálozások száma is nő, az elmúlt években ez 15-28 százalékos változást jelentett.
A Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbította a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt a feljelentést, amelyet Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő tett rendőrök ellen a West Balkán-ügyben, segítségnyújtás elmulasztása miatt.
Országszerte több mint hatvanszor riasztották a katasztrófavédőket a csütörtök esti vihar miatt. Pénteken is zivatarok várhatók.
Rábólintott a parlament a sokat vitatott jegybanktörvény módosítására. A kormánypártok mellett a szocialisták és az LMP is támogatta a javaslatot.
Kigyulladt egy díszletépület péntek kora hajnalban a Die Hard 5. című amerikai film forgatásán Kiskunlacházán – közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
A tárcavezetőnek van egy beruházásösztönző terve, amelyre ősszel tér vissza a kormány – mondta a miniszterelnök pénteken.
Hátrányos helyzetű embereket képez és segít munkához jutni Szekszárdon az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület a most induló foglalkoztatási programjával.
Az idén július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ekkor dől el, hogy a csaknem 110 ezer jelentkező diák bekerült-e a rendes eljárásban valamelyik egyetemre, főiskolára.
Egy rendőr meghalt, egy másik életveszélyesen megsérült eddig tisztázatlan körülmények között Szigetszentmiklóson péntekre virradó éjjel.
A HM belső ellenőrzési főosztálya lezárta azt a vizsgálatot, amelyet a Honvédkórház és jogelődjei által 2002–2010 között kötött szerződésekkel kapcsolatban rendelt el Budai Gyula kérésére Hende Csaba miniszter.
Rács mögött maradhatnak a vesztegetési botrány egykor egyenruhás gyanúsítottjai, akik közül G. Imre és K. Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítását pénteken hagyhatja jóvá a bíróság.
Lengyelország elkötelezett amellett, hogy csatlakozzon az euróövezethez, mert részt akar venni a legfontosabb döntések meghozatalában – mondta a lengyel külügyminiszter.
Az egészségügyi ágazatban az aktív vezetők esetében érvényesíthető a 62 éves korhatár, a mostani igazgatói kinevezések is eddig szólnak – mondta Szócska Miklós.
A TASZ szerint alapjogokat sért az egyházügyi törvény, ezért alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, illetve kérelemmel az Emberi Jogok Európai Bíróságához.
A külföldi magyar kulturális intézetek nem kizárólag kultúrát közvetítenek, azok a "magyarság kisugárzásai", ezért fontos lenne az intézményrendszer megerősítése.
A kormányzati antikorrupciós program részeként Magyarország csatlakozik a már több mint ötven országban működő Nyílt Kormányzati Együttműködéshez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.