Megszavazták a jegybanktörvény módosítását

Rábólintott a parlament a sokat vitatott jegybanktörvény módosítására. A kormánypártok mellett a szocialisták és az LMP is támogatta a javaslatot.

LM
2012. 07. 06. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszavazta a Ház 284 igen szavazattal, 30 nem szavazattal, 3 tartózkodással a jegybanktörvény módosítását. Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok mellett az MSZP és az LMP is támogatta a javaslatot.

A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint változnak egyebek között a monetáris tanács tagjainak és a MNB elnökének felmentésére vonatkozó passzusok. A monetáris tanácsnak továbbá nem kell megküldenie a kormánynak a testület napirendjét, és a kormány képviselője nem vesz részt a testület ülésein. A tervezet egyebek mellett a monetáris tanács tagjainak és az MNB elnökének felmentésére irányuló eljárás szabályait is változtatja, a részletes indoklás szerint az EKB korábban megfogalmazott szakvéleményének való megfelelés érdekében.


Orbán: Bármikor beeshetnek

A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosításának pénteki parlamenti elfogadása után „bármikor beeshetnek” a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői a Magyarországgal való hivatalos tárgyalások megkezdésére – mondta a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.