Intenzív viharzóna haladt át csütörtök este az országon. Délután a Kisalföldön jég is esett, Fejér megyében pedig villámcsapások miatt riasztották a katasztrófavédőket.
A Velencei tónál egy ideig szüneteltek az esti koncertek az EFOTT-on, az egyetemisták és főiskolások fesztiválján. A résztvevőket sátrakba menekítették.
A legsúlyosabb helyzet Sopronban és környékén volt, ott mintegy hússzor kellett intézkednie a katasztrófavédelemnek. Budapesten lekapcsolták a hidak díszkivilágítását, néhány utcában pedig a közvilágítást is megszüntették. A viharban senki nem sérült meg. Lapunk korábban beszámolt róla, hogy jégesővel tört be hazánkba a vihar Vas megyénél.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a következő napokban is lehet viharokra számítani, ezért az ország területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A Viharvadászok Egyesületének előrejelzése szerint Magyarország időjárását alapvetően egy sekély alacsony nyomású centrum alakítja, mely helyenként ismét lehetőséget biztosít zivatarokra. Annak ellenére, hogy szupercellára nem lehet számítani, néhol azért előfordulhatnak heves események, jégeső és szélvihar formájában. További veszélyforrásként említhető villámárvíz fellépése, megfelelő adottságú terepviszonyok esetén. A viharok képződése minden jel szerint az éjszakába nyúlóan fog zajlani – közölte péntek délelőtt a Viharvadászok Egyesülete (részletes elemzésük itt olvasható).