Kövér: Együttműködésre vagyunk ítélve
A Fidesz választmányi elnöke szerint az országos politika sikerében fontos a hátország is.
A Fidesz választmányi elnöke szerint az országos politika sikerében fontos a hátország is.
Kilencen szerepelhetnek a főpolgármester-jelöltek szavazólapján.
Az egész ország számára irányt mutat, példát ad a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományból, tradícióból, hazaszeretetből – mondta a miniszterelnök-helyettes.
A Fidesz választmányi elnöke szerint az országos politika sikerében fontos a hátország is.
Kilencen szerepelhetnek a főpolgármester-jelöltek szavazólapján.
Az egész ország számára irányt mutat, példát ad a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományból, tradícióból, hazaszeretetből – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Tatabányai lakossági fórumán ismét a pártunióról beszélt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Az együttműködés újrakezdése volt talán a legfontosabb – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Pintér Sándor: Az új központok, a modern technika, az új szervezet egyet jelent a gyorsabb reagálóképességgel és a nagyobb biztonsággal.
A vádlottak korábbi vallomásainak ismertetése volt napirenden.
Kedd délután négy órakor lejárt a határidő a kompenzációs listák és a megyei listák bejelentésére.
A Liberálisok a nyugati világ értékrendje és gondolkodásmódja mellett teszik le voksukat.
Lázár János bejelentése szerint a Norvégiával fennálló vitás ügy rendezése érdekében fordulnának az Európai Bizottsághoz.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága tett erre javaslatot.
Kényszerítés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjével szemben a 2012. március 15-én, a Szabadság téri Bank Center épületénél történtek miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség
A Demokratikus Koalíció összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat Budapesten, így önálló listát állít.
Minősített tételnek számítana, ha oktatási intézményben vagy annak programján követik el a nemi erőszakot.
18-án lesz a 25. évfordulója annak, hogy aláírták a magyar–izraeli kapcsolatok újrafelvételéről szóló egyezményt.
A 76 gyűjtőállomáson lévő 1100 biciklit a rendszer hivatalos elindulásának első napján csaknem 2700-an vették igénybe.
„Úgy nézek ki, mint aki korlátozva lenne?” – teszi fel a kérdést a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje.
Huszonöt év elteltével új irányt kell kapnia a kormány igazságügy-politikájának – mondta a miniszter.
Kedden kezdődik Szenteczky János rágalmazási pere.
A hazai németség 15 területi listát állíthat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Kísérleti laboratórium lett Erzsébetváros Radics Béla képviselő szerint.
A BLM-tiltakozások Amerika-szerte erőszakba torkolltak, több halálos áldozattal, számos sérülttel és komoly anyagi károkkal jártak.
A Liverpool kapusa pontosan tudta, hogy mit csinál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.