Magyar újságírót rasszistáz a világ

Nem jött be a külföldi lapoknak egy magyar újságírónő fotósorozata.

Lakner Dávid
2016. 01. 12. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balogh nagyon is ismeri, és az MNO-nak elmondta: az, hogy a képeit többen összemosták a blackface gondolatvilágával, arra enged következtetni, hogy minden egyes lépésnek a globális kontextusát is figyelembe kell venni, főként, ha nemzetközi porondra lép valaki. „Ennek ellenére vannak olyan fehéremberlakta országok, mint Magyarország is, amelyek nem zsákmányolták ki a világ kiszolgáltatottabb felét, így az ottaniak afrikai, közel-keleti, ázsiai népekkel kapcsolatos megnyilvánulásai teljesen mások, mint mondjuk az Egyesült Államokban élőkéi” – tette hozzá a fotós-újságíró, akinek cikkei jelentek már meg a Világutazón vagy a National Geographic Magyarországban is.

A 34 éves újságíró elleni felháborodásról többen beszámoltak, köztük a Daily Mail és az RT is, de a kommentelők is lelkesen nyilvánítottak véleményt a témában. Az RT szerint például egy hozzászóló azt írta, ezek a nők gyönyörűek és méltóságteljesek a saját jogukon, ha pedig valaki föléjük helyezi az arcát, azzal csak megfosztja őket a saját történetüktől. Korábban beszámoltunk már hasonlóról, amikor a kulturális kisajátítás vádja hangzott el egy jógaoktatóval szemben, mondván, nem kellene olyan elemeket beépítenie óráiba, amelyeket mások kultúráiból vesz át.

Balogh szerint a Szabó Csaba grafikus és általa készült fotósorozat a „blackface” jelenségével szemben nem negatív és semmiképp sem degradáló szándékkal jött létre, jóval inkább az egylényegűségről szól. Az újságíró hozzátette, hogy a National Geographic Magyarországnak már egy éve készít képeket és cikkeket a harmadik világ különböző tájairól, mostani afrikai útja során pedig nekik írja majd blogját, „ahol többek között a képeken is szereplő törzseknek az életét dokumentálom, nem megmentési célból, ahogy többen szarkasztikusan megjegyezték, hanem dokumentarista újságíróként. Tehát ha politikailag nem lett volna korrekt a projekt, nem hiszem, hogy a magazin felkért volna a további együttműködésre.”

A projekt ugyanakkor lekerült a BoredPandáról, Balogh szerint azért, mert elfogadja, hogy egyeseket megbántott vele. Mint az MNO-nak mondta, sajnálja, hogy „akaratlanul valakiknek mély, a történelmi elnyomásból, kizsákmányolásból vagy csak a mindennapi élet tapasztalatiból származó atrocitások miatt” fájdalmat okozott. Ugyanakkor szerinte látványos volt, hogy a „tengerentúli negatív véleményírók nagy százaléka fehér bőrű, a pozitív kommentelőké meg fekete.” Lapunknak kifejtette azt is, hogy „ha az jelenne meg egy-egy írásban, hogy a »fehér ördög (eleve rasszista megfogalmazás az eredeti blogoló hölgytől) blackface projektjét a jó hírnevű egyébként fekete Echoe Malone is támogatja«, már nem lenne szenzációértéke az egésznek.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.