Véget ért a Budapest Pride felvonulás
Kevéssel szombat délután hat óra előtt különösebb incidens nélkül érkezett meg a menet a fővárosi Olimpia parkba.
Kevéssel szombat délután hat óra előtt különösebb incidens nélkül érkezett meg a menet a fővárosi Olimpia parkba.
A lovaskultúra olyan kincs, amely gyarapodik, erősödik és most már a helyi erőfeszítésekhez társul a kormányzati szerepvállalás is – mondta Lezsák Sándor.
Az Együtt–PM szövetség véget vet a demokráciadúlásnak – mondta Jávor Benedek.
Kevéssel szombat délután hat óra előtt különösebb incidens nélkül érkezett meg a menet a fővárosi Olimpia parkba.
A lovaskultúra olyan kincs, amely gyarapodik, erősödik és most már a helyi erőfeszítésekhez társul a kormányzati szerepvállalás is – mondta Lezsák Sándor.
Az Együtt–PM szövetség véget vet a demokráciadúlásnak – mondta Jávor Benedek.
Azok az emberek, akik „gazdasági, politikai és morális értelemben együtt tették tönkre az országot”, közvetlen munkatársai voltak Gyurcsány titokminiszterének – mondta Kocsis Máté.
Hirtelen jött felhőszakadás zúdult az országra szombaton, az OMSZ pedig elsőfokú riasztást adott ki Nyugat- és Közép-Magyarországra.
Tiltólistára tették a közelmúltban több fiatal halálát okozó dizájnerdrog alapanyagát, az úgynevezett para-metil-4-metilaminorexet.
Nem tudott áttörést elérni a szociálliberálisokkal szemben a jobbközép ellenzék a 2003-ban tartott időközi választásokon.
A legtöbb diák a megélhetésért dolgozik, de elméletben már a karrierépítéshez is lendületet adhat a korán szerzett tapasztalat. Megkérdeztük, mennyire nyitottak erre a cégek és maguk a diákok.
A kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Mazsök átutaljon csaknem 1,3 milliárd forintnak megfelelő összeget három munkanapon belül.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani délután a fővárosban. A KDNP szerint a Pride „sajnálatosan nemcsak biznisz, hanem a politikai haszonlesők menete”.
Kéretlen levelet kaptunk a napokban, amely egy új, „egyedülálló” potencianövelőre hívta fel a figyelmünket.
Húsz évig elhanyagolták a fővárosban a nagykörúti sínpályát, most két éven belül rendbe teszik.
Teljes hallgatásba burkolózik a Demokratikus Koalíció (DK) a graffitibotránnyal kapcsolatban.
Megjelentek a látványtervek a Váralagút feletti párkányról és a megépítendő korlátról.
Mintegy félmilliárd forintra becsülhető az a kár, amelyet a júniusi dunai árvíz okozott a gemenci erdőben – közölte a Gemenc Zrt. pénteken az MTI-vel.
A jelenlegi papíralapú iratforgalmat jelentős mértékben fel fogja váltani az elektronikus irattovábbítás.
Évi kétmilliárd forint folyt el korrupcióra Csepelen az előző városvezetés alatt. Ezt a megfogott pénzt most fejlesztésekre tudja költeni a városvezetés – számolt be a Csepel.info.
Tízmilliárd forint európai uniós fejlesztési forrást kap összességében tíz térségi onkológiai centrum.
A Prisztás-gyilkosság miatt indult büntetőper pénteki tárgyalásán az egyik védett tanú azt állította: Portik Tamás rendőrségi besúgó volt.
A napsütéses, meleg időt záporok, zivatarok szakíthatják meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
Négy évvel az első újragondolás után újra elővették a vérszívó autót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.