Gránátok között találták meg az elhunyt katona maradványait
Egy a második világháborúban elesett német katona maradványaira bukkantak a baracskai büntetés-végrehajtási intézet területén a Magyar Honvédség tűzszerészei.
Egy a második világháborúban elesett német katona maradványaira bukkantak a baracskai büntetés-végrehajtási intézet területén a Magyar Honvédség tűzszerészei.
Egy „hitelkártyán” kapják meg a kampányra költhető egymillió forintot a jelöltek az új kampányfinanszírozási törvény tervezete szerint – számol be a Magyar Nemzet.
Szombaton vesznek végső búcsút rendtársai, rokonai, tisztelői és egykori hívei Boros Gyevi Imrétől, aki az ország legidősebb papja volt.

Eltűnt pénteken egy nyolcéves kisfiú Szegedről; Szegedi Leventét a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság is keresi.
Míg a rehabilitált városrészek újszerű épületeiben található otthonok négyzetméteréért 4-500 ezer forintot is elkérhetnek az eladók, a közvetlen közelben lévő, ám elhagyatottabb területeken fekvő lakások feleannyiba kerülnek.
Bár Bajnai Gordonék nem vállalják kapcsolatukat a Demokratikus Koalícióval (DK), Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzetnek kijelentette: az Együtt 2014 és a DK képviselői között hetente vannak megbeszélések.
Megjelent a Magyar Közlöny pénteki számában az Oktatási Hivatalról szóló kormányrendelet, amely tételesen rögzíti a hivatal köz- és felsőoktatási feladatait.
Újabb, többségében fogyatékossággal élő gyermekeknek és felnőtteknek szóló táborokra írtak pályázatokat az Erzsébet-program keretében.
Demonstráción tiltakoztak a hajdúhadházi erdőtulajdonosok és családjaik a fatolvajok ellen pénteken, mert – mint petíciójukban is hangsúlyozták – elegük van a pusztításból.
Szerdától állnak a forgalomba a VT-Transman üzemeltetésében az új beszerzésű Mercedes–Benz Citaro 2 szóló és csuklós autóbuszok Budapesten.
Veszélyességükre hivatkozva több mint száz síremléket döntöttek le az önkormányzat megbízásából a Zala megyei településen.
Megkezdődött a Duna szigetközi hullámterének tavaszi elárasztása, amely várhatóan a jövő hét végéig tart.
Szinte naponta beszél Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal – mondta el Gyurcsány Ferenc országjáró turnéjának szegedi állomásán.
Soha nem látott erejű és végtelenül alantas lejárató kampány folyik hazánk ellen – mondta a Péntek8-ban Kocsis Máté. Laborc-ügyben újabb megdöbbentő részletek derülhetnek ki.
Ünnepélyesen átvette az egykori Arany Alkony, azóta Olajág Otthonok működtetését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) pénteken.
A csapadékos időjárás és a hirtelen jött felmelegedés kedvez a szúnyogok szaporodásának, ezért feszített tempójú irtásra kell számítani Balatonon.
Jelképes, 1 eurós összegért visszavásárolta a francia Suez Environnement vállalatcsoporttól a helyi vízművet Pécs önkormányzata.
Újpesten 29,3 fokot mértek. Eddig ezen a napon 28,6 foknál nem mértek magasabb értéket a fővárosban.
Alaptalan vádnak tartja Lázár János (Fidesz) Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd Magyarországért tömörüléshez tartozó független képviselőnek a trafikpályázatok ügyében tett nyilatkozatát.
Közfoglalkoztatottak bevonásával szabadítják meg a Tisza partját a folyó által hátrahagyott természetes uszadéktól és szeméttől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Egyre több vármegyében lép életbe a korlátozás.
Despite grappling with a significant budget deficit.
Több mint tizenegyszeres volt a túljelentkezés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.