PDSZ: 12 milliárdot vesznek el a közoktatástól
Nem támogatta a Közoktatás-politikai Tanács keddi ülésén a jövő évi költségvetés tervezetének közoktatási tételeit – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ülés után.
Nem támogatta a Közoktatás-politikai Tanács keddi ülésén a jövő évi költségvetés tervezetének közoktatási tételeit – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ülés után.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy továbbra sincs válasz arra, hogy szaladhattak el ennyire a felsőoktatási intézményekben a rektori fizetések – mondta Pósán László országgyűlési képviselő kedden.
A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásáról is szó volt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén, amikor meghallgatták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a 2008. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzésé
Nem támogatta a Közoktatás-politikai Tanács keddi ülésén a jövő évi költségvetés tervezetének közoktatási tételeit – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ülés után.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy továbbra sincs válasz arra, hogy szaladhattak el ennyire a felsőoktatási intézményekben a rektori fizetések – mondta Pósán László országgyűlési képviselő kedden.
A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásáról is szó volt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén, amikor meghallgatták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a 2008. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzésé
A választópolgárok közel 60 százaléka szavazna a Fideszre, míg a szocialisták csupán 25 százalékot érnének el egy most vasárnapi választáson – derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb felméréséből. A parlamentbe a Jobbikon kívül egyik kis párt sem jutna
Levélben kívánja felhívni az Országgyűlés figyelmét a Magyar Televízió Közalapítvány arra, milyen veszélyeket rejt magában, ha a költségvetési javaslatban szereplő mértékben fogják vissza jövőre a közmédium költségvetési forrásait - mondta el Czeglédi Lá
Megkezdődött a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi büntetőpere kedden Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon; a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt idős férfi azt mondta, korábban mindenét ellopták a kertből, az udvarról, a
A hallássérültek kommunikációs jogát biztosítja, így egyebek között lehetővé teszi a hivatali ügyintézéskor a magyar jelnyelv használatát a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat – mondta Korózs Lajos, a Szociális és M
Bajnai Gordon miniszterelnökkel találkoznak a történelmi egyházak vezetői jövő kedden, mivel semmivel nem jutottak előrébb a 2010-es költségvetésről az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselőivel folytatott keddi tárgyaláson – nyilatkozta Bölcskei G
Manőverezés közben lezuhant egy iráni harci gép nem messze Teherántól. Az egyelőre ismeretlen típusú repülő az évente megrendezett katonai parádén vett részt.
Még a héten nyilvánosságra kerül, jövőre mely vonalakon járnak vonatok és melyeken távolsági buszok. „Az országos hálózatra javasolt jövő évi közösségi közlekedési megrendelés péntekig kikerül a közlekedési minisztérium honlapjára” – mondta Antali Károly
Akár veszélybe is kerülhet a túlnyomórészt uniós forrásból megvalósuló miskolci villamosprojekt, ha az MSZP vezette kormány és a miskolci önkormányzat, valamint a projekt menedzselésével megbízottak tehetetlensége tovább tart – közölte Juga György fidesze
300 millió forintos hitelt vesz fel a Tolna Megyei Közgyűlés a szekszárdi kórház üzemeltetésére – a kölcsön nélkül működésképtelenné válna az intézmény.
Az év végig össze kell állítani a választókorú vajdasági magyarok névjegyzékét, ők választhatják meg majd közvetlenül a kulturális autonómiát működtető Magyar Nemzeti Tanács 35 tagját – hangzott el az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizot
Míg a MÁV 2015-ig csupán 200 kilométernyi fővonalon tervez felújítást, addig a GYSEV összesen 600 kilométernyi vonalat kíván átvenni és felújítani – olvasható a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) nyilatkozatában. A szakszervezet szerint ha
Nem együtt biciklizni, hanem együtt dolgozni szeretnénk a fővárossal – fogalmazott a közéjük kerékpározni beálló, ám a kerékpározás körülményeinek javításáért szerintük édeskeveset tevő Demszky Gáborra utalva Kürti Gábor, a keddi Critical Mass-demonstráci
Október elsejétől országos átlagban közel 10 százalékkal csökken a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatói körben a földgáz végfelhasználói ára – közölte Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke. Annyi mindent ígért és jel
Az idei évben összesen 775 millió forint értékű lefoglalt árut ajánlott fel karitatív célra a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), amelyből a karitatív tanács már 250 millió forint értékűt elfogadott, 470 millió forint értékű áru sorsáról
Az Alkotmánybíróságon támadta meg egy magánszemély a King’s City beruházást kiemelt üggyé nyilvánító kormányrendeletet. Bencze Izabella hétfői beadványában több ponton is az alaptörvénnyel ellentétesnek találja a kormány eljárását.
Beismerte tettét az a budapesti férfi, aki szeptember 4-én olyan súlyosan bántalmazott egy embert Pesterzsébeten, hogy az életét vesztette. Sz. Csaba egy bolt előtt halálra rugdosta idősebb áldozatát. • Elfo
Konfliktuskezelő tréninget indítottak romák, rendőrök és polgárőrök részére; a modellprogramként kedden elkezdődött háromnapos képzésen XIII. kerületi romák és az ott szolgálatot teljesítő rendőrök vesznek részt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.