Propagandasajtója szereti a magyar miniszterelnököt Európa erős embereként láttatni, aki belpolitikai lehetőségein-határain túl is alakítja a kontinens gondolkodását. Ennek esélyét Orbán Viktor 2015 elejétől látta elérkezni. A Charlie Hebdo elleni terrortámadás idején szembement a legtöbb európai állam- és kormányfővel. Nem pusztán a tettet ítélte el, hanem a bevándorlás egészét, amely szerinte e gyilkosságokhoz elvezetett. A bevándorlás nem akkor lett először vitatéma, Nyugat-Európa országaiban a kilencvenes évek elejétől jelen van. Az osztrák Jörg Haider, az olasz Umberto Bossi, a holland Pim Fortuyn, a dán Pia Merete Kjaersgaard jelentős választási sikereket ért el bevándorláskritikával. A német kereszténydemokrata Roland Koch – nem épp szélsőjobbos figuraként – hesseni kormányfői székét nyíltan törökellenes kampánnyal tudta megszerezni 1999-ben.
2015 elején Orbán Viktor valóban ügyes-merész döntéssel arra érzett rá, hogy a kérdés immár nemcsak Nyugat-, hanem Közép- és Kelet-Európában is meglovagolható lesz. A miniszterelnök és a Fidesz – ellentétben provinciális balliberálisainkkal – figyeli és érti a nyugat-európai politikai-szellemi folyamatokat. Noha a közép- és kelet-európai tagállamokban gyakorlatilag nem élnek bevándorlók – pláne muzulmánok –, és a migrációnak sem célállomása a régió, Orbán Viktor meglátta a téma belpolitikai használhatóságának lehetőségét. Elvégre: a legjobb ellenség a láthatatlan vagy nem is létező ellenség. A végtelenségig folytatható ellene a harc. A miniszterelnök olyan brutális méretekben kezdte tolni Magyarországon az idegenellenes kampányt, amitől azelőtt a nyugati szélsőjobb is visszahőkölt volna. Így lett hirtelen a magyar kormányfő ennek a szélsőjobbos univerzumnak a hőse: Marine Le Pentől Geert Wildersen át Heinz-Christian Strachéig mindegyikük méltatta őt.
Orbán Viktor azonban mégiscsak a konzervatív Európai Néppárt tagja. Ráadásul kormányfő, és nem ellenzéki pártvezér. Számára a siker elvileg nem az, ha a német Junge Freiheit vagy a francia Valeurs actuelles a címlapján dicséri meg – hanem, ha tényleg formálni tudja az európai döntéseket. Ezen a téren azonban semmiféle sikert nem tud felmutatni. Eleve nem is érdeke az európai menekültválság megoldása. Neki a káosz kell, hiszen mindenekelőtt belföldre játszik. Kint talán még meg is súgja Angela Merkelnek vagy Jean-Claude Junckernek: nyugi, úgyis befogadtuk már azt a 1300 menekültet.
Vele szemben Sebastian Kurz osztrák kancellár elegáns bécsi fiatalemberként, jól szabott öltönyben, kifinomult modorban, okosan megválogatott mondatokkal lépett az európai porondra. Orbán Viktor megmaradt a szélsőjobb szentjének, Sebastian Kurz viszont máris alakítja a kontinens jövőjét.
Már külügyminiszterként is hozzájárult a 2015-ös menekülthullám megállításához. Nem Orbán magyar–szerb kerítése, hanem a macedón–görög határzár vetett ugyanis véget a korlátlan beáramlásnak. Annak létrehozását Sebastian Kurz érte el. Bécsnek Délkelet-Európában – sok tekintetben a Habsburg-örökség részeként – óriási a tekintélye, politikai-gazdasági-kulturális befolyása. Kurz még 2015 augusztusának végén (a magyar–szerb kerítés előtt) Bécsbe hívta a legtöbb nyugat-balkáni ország vezetőjét. Orbán Viktornak nem is szólt. Kurz ekkor nem volt még harmincéves – és lezáratta a balkáni útvonalat. Mire Orbán Viktor felépítette a kerítését, Sebastian Kurz már megoldotta a problémát.
A politikus december óta Ausztria kancellárja. Beiktatása után azonnal fogadta őt Jean-Claude Juncker Brüsszelben. A múlt héten Párizsban Emmanuel Macronnal, majd Berlinben Angela Merkellel tárgyalt. Orbán Viktornak nyolc év alatt nem sikerült olyan diplomáciai offenzívát indítania, amilyet a 31 éves kancellárnak egy hónap alatt. Kurz világosan beszél: az európai belső határvédelem csak a külső határok biztosítása esetén lehetséges. Orbán is ezt mondja, de elismertsége ezzel együtt is korlátos csupán. A cseh konzervatív Lidové noviny napilap múlt csütörtöki cikkében meg is jegyezte: amiért a visegrádi vezetők majd három éve ordibálnak, azt Kurz, „akinek volt gyerekszobája”, néhány hét alatt el fogja érni.
A kancellár azonos szemmagasságban tárgyal Junckerrel, Macronnal, Merkellel. Nem egy EU-támogatásokból élő, mélyszegénységgel küszködő, autoriter kelet-európai állam kormányfőjeként kiabál összevissza, hanem annak az Ausztriának a kormányfőjeként, amelynek diplomáciai tekintélye messze nagyobb az ország méreténél. Budapesttel, Prágával, Varsóval szemben Bécs tárgyalóképes a nyugatiakkal és a keletiekkel is. Tényleg hídszerepet tud és fog is betölteni. Odafigyelnek rá a nyugati fővárosokban éppúgy, mint a nyugat-balkániakban. Orbán Viktor ezzel szemben csak a magyar belpolitikát tudja sikeresen formálni. Az Európai Unió jövője kapcsán figyeljünk mi is inkább Ausztriára.
