Feleségemmel sok szállal kapcsolódunk Magyarországhoz, de a határ túloldalán, Észak-Komáromban lakunk, és élvezzük a határmentiség minden előnyét. A schengeni csatlakozás óta csak az Erzsébet híd magyarországi felén lévő piros lámpa állítja meg az autósokat. A két város(rész) közti gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolat még szorosabb, élőbb lehet a most épülő új híddal.
2009 előtt, az euró szlovákiai bevezetését és a gazdasági világválságot megelőzően a magyarországiak rendszeresen jártak át tankolni, sörözni Szlovákiába, miközben jókat élcelődtek az SMS-ben elküldhető szlovák történelmen. Az ügyeskedők egy jó szlovák rendszámért cserébe még céget is alapítottak, mert Szlovákiában olcsóbb volt regisztrálni a luxusjárgányokat.
Észak-Komáromból viszonylag sokan jártak át dolgozni a dél-komáromi ipari parkba, ahol a forintban kapott fizetés is elég jó pénznek számított; 2008-ban volt olyan hónap, hogy 230 forint alá csökkent az euró értéke. 2016-ban a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamai alapján 311,02 forint/euró volt az átlagos átváltási arány.
A két ország egy főre jutó GDP-je 2005-ig összemérhető volt, azóta viszont folyamatosan nyílik az olló: 2016-ban Szlovákiában 14 500, Magyarországon 11 200 euró volt. A Magyarországon 352-ről 408 euróra megemelt 2017-es minimálbér még mindig nem éri el a szlovákiait, amely 405-ről 435 euróra nőtt ugyanebben az időszakban. Még nagyobb a különbség, ha a nettó értékeket nézzük: a megemelt minimálbérből Magyarországon 271, Szlovákiában 374 eurót kapnak kézhez a munkavállalók. Az átlagkereset Magyarországon magasabb, legalábbis ami a bruttót illeti, de amíg az átlag magyar zsebében nagyjából 609 euró marad a bruttó 915-ből, addig az átlag szlovákiai 684 eurót visz haza a 889-ből.
A mindkét országban kapható termékek esetében érdemes összehasonlítani az árakat – ennek megfelelően a határ mindkét oldalán megvan, amit csak ott érdemes vásárolni. Például Magyarországon tankolunk, de sört továbbra is csak Szlovákiában veszünk. Jelzáloghitelünket Szlovákiában vettük fel, mert a magyarországi ajánlatok meg se közelítették a szlovákiaiakat, és a vállalkozás adminisztrációja és költségei is lényegesen kedvezőbbek a határ északi oldalán. A határ két oldalán működő rendszerek összehasonlításával optimalizálni tudjuk kiadásainkat, egyszerűsíteni tudjuk életünket, és olyan különbségek tűnnek fel számunkra, amelyeket az egy országban élők talán észre sem vesznek. És ez az élet számos területére igaz.
2006-ban még jómagam is verset mondtam a budai Várban tartott tandíjellenes tüntetésen, és azóta is úgy gondolom, hogy a kevésbé tehetősek számára alaposan megnehezíti az egyetemi életet, ha a hallgatónak közben azért kell dolgoznia, hogy kicsengesse a tandíját. 2008-ban a Fidesz által kezdeményezett „szociális népszavazáson” a magyar választók el is vetették a tandíj ötletét, de a második Orbán-kormány már 2011-ben drasztikusan szűkítette az államilag támogatott képzések körét. Szlovákiában nem volt ugyan népszavazás a kérdésről, de azóta sincs tandíj.
Tavaly mindkét országban tüntettek a pedagógusok. Magyarországon a szakmaiatlan módszerek, a szabad tankönyvválasztás korlátozása és az adminisztrációs terhek miatt – emellett hangsúlyozták, hogy nincsenek bérköveteléseik. Szlovákiában a tanárok fizetése mind abszolút értékben, mind a szlovákiai átlagkeresethez viszonyítva magasabb, mint Magyarországon. Ezek után nem fogják kitalálni, mit szerettek volna elérni a szlovákiai tanárok: fizetésemelést! És a mostani kormánytól meg is kapják folyamatosan, 6 százalékonként. Magyarországon meg tudjuk, mire mentek a tüntetéssel a pedagógusok.
Mindkét országban sokan kritizálják a közpénzek költését. A sajtónak kötelessége, hogy a nyilvános adatok alapján rámutasson a – finoman fogalmazva – nem kifejezetten hatékony pénzszórásra. Szlovákiában 2011 óta minden olyan szerződést közzé kell tenni, amelyben közpénzt költöttek. A jelenlegi kormány bevezette, hogy a közpénzzel gazdálkodók csak olyan cégekkel köthetnek szerződést, amelyek szerepelnek egy hivatalos nyilvántartásban. A cégeket regisztrációjuk során átvilágítják, felfedik a tulajdonosi szálakat és a valódi haszonélvezőket, amivel ki lehet szűrni az offshore vállalkozásokat és a személyi összefonódásokat. Magyarországon ezzel szemben pénzt kérnek a közérdekűadat-igénylésért, bírósági ítéletekre van szükség, hogy kiderüljön, mire ment el a közpénz, és még ezután sem biztos, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságra is kerülnek.
Álmomban sem gondoltam volna a meciari mélységek idején, hogy Szlovákia valaha is bezzegországgá válhat Magyarország számára. Ami még elszomorítóbb, hogy az irányok és a kilátások is mások. Szlovákia a kétsebességes Európában a maghoz igyekszik felzárkózni, és euróövezeti tagsága miatt meg is van rá az esélye. Magyarországon lassan már annak is örülni lehet, ha a nem vezetik ki az országot az EU-ból. Nekünk, szlovákiai magyaroknak sem lenne jó, ha a légiesedést követően egy újra megszilárduló határ, továbbá minőségileg más életszínvonal választana el minket az anyaországtól.
A szerző szlovákiai magyar újságíró
