Michael Breme, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke a győri ünnepségen felidézte, hogy az Audi Hungaria már 25 éves tapasztalattal gyártja a prémium Audi járműveket, elsőként a TT-t, majd az A3-ast, végül 2018 óta a Q3-as második generációját. A kompakt szabadidő-autó nagy keresletnek örvend világszerte,
eddig már több mint kétmillió Q3-ast értékesítettek a világ száz országában,
és a közelmúltban gördült le a gyártósorról a második generáció egymilliomodik darabja.

Breme hangsúlyozta, hogy várhatóan nagy lesz a kereslet a harmadik generációs modellre is, így a termelésen belül még több lehetőséget szeretnének kihasználni.
Jelenleg 185 ezres éves kapacitással rendelkezik a járműgyár, amit teljes mértékben kihasználnak a Q3-as és a Cupra Terramar gyártásával.
A győri gyár kapacitásán felüli darabszámot az Audi ingolstadti gyárában gyártják majd a Q3-asból. A karosszériaelemeket minden esetben Győrben gyártják, ugyanakkor az Ingolstadtban gyártandó darabokhoz a karosszériaelemeket ott lakkozzák és szerelik össze.

Az új Q3-as a korábbi modell logikus továbbfejlesztésével született, részletes bemutatónk az ingolstadti világpremierről itt olvasható.

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója, egyben a világ legnagyobb motorgyára,
a vállalat a magyar gazdaság exportjának hét százalékát adja.
2024-ben az Audi Hungaria Zrt. 8,611 milliárd euró (3449,6 milliárd forint) árbevételt ért el, adózott eredménye 304 millió euró (121,8 milliárd forint) lett. Tavaly a vállalat a 179 710 jármű mellett 1 580 991 hajtásláncot gyártott Győrben.