Mindig ugyanaz a kép ugrik be: ahogy ültél a földön a csehszlovák (Csehszlovákia, hol van már az is…) nagykövetség előtt. Odatelepedtem melléd néhány órára. – Addig maradok, míg a Tomi ide nem jön értem – mondtad. És addig maradtál.
Most is várhattál volna, Tomikám.
Várhattál volna…
De hát, lassan elmegyünk.
Isten veled, Isten áldjon, Isten nyugtasson…