Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa szerdán azt mondta, pártja számítása szerint a svéd modell bevezetése az ellátások nagyjából 20 százalékos csökkenéséhez vezetne. Selmeczi Gabriella az MSZP elnökségi tagjának szavaira úgy reagált: mivel a baloldal politikusai nem tudnak érdemben részt venni a szakmai munkában, újra rémhíreket terjesztenek. Mint mondta, nem érti, miért éppen most pattant ki az MSZP fejéből az, hogy a Fidesz-kormány svéd nyugdíjmodellel jönne elő. „És azt sem értem, hogy ha egyébként ez így lenne, akkor miért baj ez. Én a magam részéről szeretnék majd egyszer svéd nyugdíjas lenni” – tette hozzá.
Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kijelentette: a novemberi nyugdíjkifizetéssel mindenki megkapja az infláció emelkedése miatt járó kiegészítést, és az özvegyi nyugdíjakat sem akarja senki elvenni.
A Fidesz szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére felidézte: komoly és kemény vita volt az eva ügyében a frakció és a kabinet között, de végül kompromisszumos megoldás született. Az eva jövő évi adómértékére vonatkozó kormányzati számítást még várja a Fidesz, de Selmeczi Gabriella szerint ez órákon, napokon belül kiderül, hiszen azt a képviselőcsoportnak még egyszer meg kell majd tárgyalnia. Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog. Előbbi 25 millióról várhatóan 30 millió forintra nő, utóbbi pedig 35-40 százalék közötti mértékre. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden azt mondta, a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné az eva adómértékét, a kormányzat egy része viszont 40 százalékra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „a számok beszélnek”, a bevételi szempontok a legfontosabbak.