A tájékoztatót azért hívták össze, hogy tisztázzák a személyi jövedelemadó (szja) ellenőrzések és a vagyonosodási vizsgálatok körüli félreértéseket, miután a Fidesz csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot rendelt el Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával szemben.
R. Bakonyi Ágnes hangsúlyozta: igaz, hogy minden vagyonosodási vizsgálat szja vizsgálat, ám nem minden szja ellenőrzésből lesz vagyonosodási vizsgálat. Ez mindig az első konzultáción dől el – mondta. Amikor az szja bevallás utólagos ellenőrzése elindul, illetve feltételezhető, hogy az szja vagyonosodási vizsgálatba megy át, a revizorok megbízólevél birtokában küldik ki a levelet az ügyfélnek – mondta R.Bakonyi. Az szja bevallásban sokan hibáznak – ez még az APEH elnökével is előfordult -, ilyenkor az adóhatóság megkéri az adózót, hogy fáradjon be, javítsa ki a hibát – tette hozzá.
Az utólagos ellenőrzés a sajtófőnök szerint többféle okra vezethető vissza; gyakran azért indul, mert a munkáltatók, biztosítók, pénztárak stb. által beküldött kontrolladatok nem vágnak egybe az ügyfél által közölt adatokkal. Az ügyfeleket ilyenkor levélben értesítik az ellenőrzésről, s kap egy kérdőívet is, hogy fel tudjon készülni a beszélgetésre. A vagyonosodási vizsgálatra akkor kerül sor, ha az adóhatóság az szja utólagos ellenőrzésekor úgy látja, hogy a bevallott jövedelem nem áll összhangban az adózó életmódjával. Az ehhez összeállított kérdőív sokkal szélesebb körű, mint az szja vizsgálat során alkalmazott, maga a vizsgálat pedig hónapokig eltarthat – mondta a sajtófőnök.
Hogy az szja vizsgálat átmegy-e vagyonosodási vizsgálatba, sokban függ a beszélgetés kimenetelétől, a kérdésekre adott válaszoktól. Lehet, hogy utána elköszönnek a revizorok, de az is, hogy továbbra sem látja igazoltnak az adóhatóság, hogy a jövedelem és az életmód összhangban áll egymással. Olyan is előfordul, hogy valaki több jövedelmet és adót vall be, mint a kontrolladatokból következne, ilyenkor pénzt kap vissza – derült ki. Az adózókat adószám és név szerint tartják nyilván, nem munkahely vagy például pártállás alapján. Az, hogy ki a munkáltató, csak akkor derül ki, amikor az illető nevét ellenőrzésre kidobja a gép.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!