Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP népjóléti kabinetjének vezetője is megerősítette: mindent megtesznek azért, hogy a cigánysághoz eljusson a népszavazás üzenete. A KDNP-s politikus arról beszélt, hogy a szocialista kormány leginkább csak szavazatvásárlásra használja a romákat, és ugyan meghirdette a Roma évtized programját, annak céljait nem látják megvalósulni. A kereszténydemokrata képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei megszorító kormányzati döntések következtében a létminimum alatt élők száma eléri vagy akár meg is haladja a 3 millió főt. Soltész megjegyezte: idén fél év alatt 636 milliárd forintot tettek ki a nem lakáscélú hitelek Magyarországon, ami azt mutatja, hogy sokaknak a mindennapi életükhöz van szükség kölcsönökre.
(mti)
Farkas: Robbanásközeli helyzet a kormány cigánypolitikájában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetGyurcsány Ferenc a felelős azért, hogy megbukott a kormányzat cigánypolitikája – jelentette ki Farkas Flórián. Mint mondta: a kormányfő azonkívül, hogy egyszer megszólalt a Parlamentben a cigányok nyelvén, mást nem tett. A cigányok rossz helyzete társadalmi feszültséget, robbanást idézhet elő Farkas szerint. Soltész Miklós KDNP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat csupán csak szavazatvásárlásra használja a romákat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!