Megfigyelő szolgálatot indít a Civil Jogász Bizottság (CJB) és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA), hogy ne fordulhassanak elő a tavaly október 23-aihoz hasonló események. Ezt Morvai Krisztina, a CJB társelnöke jelentette be a két szervezet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A megfigyelő szolgálat már hétfőn megkezdi működését. Morvai Krisztina elmondása szerint körülbelül 80 jogász segíti munkájukat. Munkatársaik egy központi irodában fogadják a befutó információkat, amelyeket elemeznek, és ha kell, az illetékes szervekhez fordulnak. Egyúttal figyelik és elemzik azoknak a közterületi kameráknak a felvételeit is, amelyek az interneten keresztül nyomon követhetőek.
A megfigyelő szolgálat felhívását feltették az internetre is, és külföldieket is, elsősorban idegenbe szakadt magyarokat várnak, akik munkájukat segítik majd, a tömegben elvegyülve, október 23-án. Ezek a magyar származású külföldi állampolgárok Morvai Krisztina elmondása szerint a külképviseleteken jelzik, hogy itt tartózkodnak. „Követeljük, hogy a legfőbb ügyész szűntesse meg az összes koncepciós eljárás alá vont személy elleni eljárást" – tette hozzá a társelnök. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának ügyvezetője ezt azzal egészítette ki, hogy jelenleg körülbelül 70 ember képviseletét látják el a tavaly szeptember-októberi események kapcsán.
„Azok közül, akiket mentesítettek a jogkövetkezmények alól, vagy egyszerűen csak megsérültek a helyszínen, egyelőre senki sem kapott egyetlen fillér kártérítést sem" – mondta a jogász. Néhány igényt már peresítettek, de több rendőri szervet is peren kívüli egyezségre kértek fel és felhívták Bencze József országos rendőrfőkapitány figyelmét, hogy támogassa kezdeményezésüket. Az ügyvéd érvelésében a római egyezmény gyülekezési jogról szóló cikkelyére, illetve az úgynevezett Bukta és társai által Magyarország ellen indított per strasbourgi bírósági véleményezésére hivatkozott. Szerinte ezek értelmezésével kell alkalmazni a hazai jogszabályokat, ezért a bejelentés elmulasztására hivatkozva jogszerűtlen feloszlatni egy tűntetést, ha az megtartja békés jellegét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!