-Nem foglalhatja el Kossuth Lajos székét pénzügyminiszterként az a személy, aki sok évvel ezelőtt, bár a privát szférában, de a saját maga által tulajdonolt és ügyvezetett cég kapcsán jogtalanul igényelt vissza 55 millió forint áfát, vagyis társával együtt áfacsalást követett el – jelentette ki sajtótájékoztatóján a Fidesz országgyűlési képviselője.
Az ellenzéki politikus közölte: a Fidesz ismételten felszólítja a miniszterelnököt – a szombati elhatározások tükrében is -, hogy ha valóban lépni akar a közélet megtisztításáért, akkor „szabaduljon meg azoktól a terhektől, amelyek kormányában és pártjában megvannak”. Szerinte ezek egyik első számú megtestesítője Veres János pénzügyminiszter. Gyurcsány Ferenc kományfő, az MSZP elnöke szombaton jelentette be, hogy a szocialista frakció hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait.
Veres fütyült a nyilvánosságra
A Fidesznek a pénzügyminiszter távozását sürgető felszólítását követő szombati kormányzati reakciókról szólva Balsai István azt mondta, hogy amikor erről az ügyről szombaton Veres Jánost megkérdezte egy tv-riporter, akkor a pénzügyminiszter „fütyörészni kezdett, fütyült a nyilvánosságra, (...) fejét leszegve fütyörészni kezdett.” Balsai István úgy fogalmazott, ez valóban enyhébb cselekedet, mint amikor belefejelt egy kamerába. Emlékeztetve, hogy volt arra is példa, hogy Veres János egy kérdésre válasz helyett belefejelt a televíziós stáb kamerájába.
Veres fütyüléséről tekintse meg a hír TV videóját.
Kabai kovács végzettséggel vitte a pénzügyeket?
Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásával kapcsolatban Balsai István úgy vélekedett, hiába voltak elkülönítve a felelősségi körök, a társasági törvény szerint – a jogszabály az eset megtörténtekor, 1995-ben is ugyanígy rendelkezett – az ügyvezetők teljes személyükben felelősek a cég működésének törvényességéért, mindegy, hogy hányan vannak. Kijelentette: az 55 millió forintos jogosulatlan áfa-visszaigénylésért teljes felelősséggel tartozik mindkét ügyvezető, így Veres János is. Daróczi Dávid szombaton azt mondta: a cégnek egy időben több ügyvezetője volt és Veres János felelősségi körébe csak a cég hitelezési ügyei tartoztak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!