Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte: a nemzeti fejlesztési stratégia egyik fő prioritása az egészségturizmus. Mint mondta, a siker attól is függ, milyen projekteket nyújtanak be a Nemzeti Fejlesztési Terv pályázataira. Az államtitkár jelezte, hogy az egészségturizmus területén ötpárti, konszenzusos stratégia létezik.
A kormánypárti politikus elfogadta Ujhelyi István válaszát.
Lukács Tamás (KDNP) interpellációjában emlékeztetett arra, hogy az őszödi beszédben a miniszterelnök arról beszélt, hogy a legbefolyásosabb lapok főszerkesztőit és vezető publicistáit fel kell készíteni arra, ami következik. Ők a beavatottak, akik ezt elmagyarázzák, mi úgysem érthetjük – fogalmazott, hozzátéve: a kormány pénzt költött a reformok kommunikációjára. Az ellenzéki politikus az kérdezte a kancelláriaminisztertől, hogyan kívánják a közpénzek elköltésénél a véleménynyilvánítás szabadságát, más vélemények azonos súllyal megjelenését, azt, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók eleget tegyenek a pártatlanság, kiegyensúlyozottság követelményének.
Kiss Péter válaszában közölte: nem érti, mi a probléma Gyurcsány Ferenc őszödi mondatával. Véleménye szerint a reformokat el kell magyarázni az embereknek, meg kell ismertetni az álláspontjukat és meg adni nekik a választás szabadságát. Arra költöttek 1 milliárd 700 millió forintot – fejtette ki -, hogy az emberek értsék, hogy a változások nélkülük nem lehetnek tartósak.
Lakács Tamás nem fogadta el a választ, mert szerinte a miniszter egyik kérdésére sem válaszolt, de a képviselők igennel voksoltak.
Pettkó András (MDF) úgy vélekedett: a környezetvédelmi tárcánál megtorpant a korábbi lendület, s ez éppen a jövő évi költségvetés tervezésének időszakára esik. Mint mondta, nem lehet tudni, mi a tartalma a tárca által a nemzeti parkoknál tervezett reformnak, de a természetvédelmi őrszolgálat sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Válaszában Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter azt mondta: a lendület nem tört meg a tárcánál, sőt erősebb, mint korábban. Ezt alátámasztandó közölte: a tárca költségvetési pozíciója 17,4 milliárd forinttal lesz jobb jövőre, mint az idén, s ezt még kiegészítik az EU- források.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!