Katus három hónappal tovább marad rács mögött

Három hónappal, 2008. február 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását – mondta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője.

MNO
2007. 10. 31. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Katus Ferenc előzetes letartóztatásának meghosszabbítását – közölte a megyei bíróság elnökhelyettese. A Szegedi Városi Bíróság – az ügyészségi indítvánnyal egyező – végzésével Lados István előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónapi időtartamra, 2008. február 4-ig meghosszabbította – közölte a bíró.

A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak ítélte, a meghosszabbítást egyrészt változatlanul a szökés, elrejtőzés veszélyével, másrészt azzal indokolta: megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a többi gyanúsítottal, vagy esetleg a nyomozó hatóság látókörébe még nem került személyekkel összebeszélne, avagy bizonyítékok megsemmisítésével a büntetőeljárás meghiúsítására, megnehezítésére törekedne.

A Szegedi Városi Bíróság október 4-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Katus Ferencet, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsít társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban. A bíróság korábban három hónappal meghosszabbította Zuschlag János és Lados István előzetes letartóztatását is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.