Megérkezése után Szili Katalin részt vett a pozsonypüspöki Szent Miklós templomban megtartott római katolikus emlékmisén, amelyet a falu szülötte, Koller Gyula pápai prelátus mutatott be. A templomkertben felállított kopjafa leleplezésén és felszentelésén a Csemadok helyi elnöke, Nagy Elza volt a szónok. A kopjafa jelképes közösségformáló és közösséget egybetartó erejéről az ünnepi szónok, a helyi Csemadok-szervezet elnöke azt mondta: „E kopjafával is az elmúlás ellen tiltakozunk. Szeretnénk, ha ez az egyszerű jelkép ki tudná kényszeríteni azt, hogy senki se tulajdoníthasson magának olyan hatalmat, amelynek birtokában azt hiszi, hogy a megtörténteket nem megtörténtekké lehet tenni”, hogy a szomorúságot és a pokoljárás emlékét ki lehet törölni a lelkekből. A Szózat elhangzása után a vendégek és a több száz emlékező a világháborús hősök emlékművénél is koszorúkat helyezett el a nemzeti gyásznap alkalmából.
Délelőtt Pozsonyban, a Kecske-kapui temetőben is megemlékezés volt. A pozsonyi vértanú, Báró Jeszenák János sírjánál Jeszenszky Géza volt külügyminiszter mondott emlékbeszédet. Szili Katalin és a pozsonypüspöki ünneplők a szombati emléknapon megtekintették a Never Again 1945–48 – Soha többé című vándorkiállítást, melynek tablóin évtizedekig levéltárak mélyére rejtett dokumentumok és fényképek idézik föl a felvidéki magyarok egykori pokoljárásának történetét. A magánszemély összegyűjtötte anyagot először tavaly szeptemberben Brüsszelben az Európai Parlament képviselői láthatták. Szili Katalin és az őt elkísérő parlamenti képviselők, Almássy Kornél, Ékes József, Geberle Erzsébet, Géczi József és Rubovszky György a pozsonypüspöki rendezvény záróeseményén, a művelődési házban megtartott emlékesten is részt vettek.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!