„Az európai uniós pénzek elköltésének jogszerű és szabályszerű elköltése Magyarországon csak úgy valósulhat meg, ha az egész rendszert átláthatóvá és elszámoltathatóvá tesszük. Saját és az unió állampolgárai előtt csak úgy tudunk hitelesen elszámolni a közpénzekkel, ha a jelenleg folyó, politikai párthovatartozás alapján felépített pénzkiosztó rendszert azonnal felszámoljuk, és helyette egy független, átlátható, tisztességes, kiskapuktól mentes intézményrendszert hozunk létre. A korrupció visszaszorítása mindannyiunk közös célja kell, hogy legyen” – hangsúlyozta a Fidesz alelnöke csütörtökön közzétett közleményében.
Pelczné Gáll Ildikó, az uniós forrásokat felügyelő országgyűlési eseti bizottság elnöke kétnapos brüsszeli látogatása során találkozott több európai parlamenti képviselővel, tárgyalt az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának tagjaival, az Európai Bizottság illetékeseivel és az uniós forrásokat ellenőrző OLAF vezetőivel. Megfogalmazása szerint „a mai magyar közéletben tomboló korrupciós botrány, ez a magyar hazárdjáték Brüsszelben is sokak nemtetszését váltotta ki. Az ellenzéki pozícióban lévő Fidesznek kötelessége, hogy saját kormányának figyelmét felhívja az uniós pénzek elköltésének kötelező, nagyon szigorú szabályok mentén történő elszámolhatóságára”.
Megjegyezte, hogy az uniós pénzek felügyeletét ellátó szakemberek világosan rámutattak arra: bár most még az 1994 és 1999 közötti forrásokat ellenőrzik, nemsokára sor kerül a 2000-2006-os uniós pénzekkel való elszámolásra, amikor is Magyarország már nem kevés pénzt kapott. Lehet, hogy Magyarországra csak 2010 után kerül sor, de a végső értékelésnél a brüsszeli bizottság nemcsak azt ellenőrzi, hogy a számla jól lett-e kitöltve, hanem azt is, hogy a pályázati mechanizmus hogyan működött a különböző fázisokban. A Fidesz alelnöke úgy ítéli meg, hogy az ellenzék megannyi kritikája ellenére a mai napig nem történt jelentős előrelépés az uniós közpénzek kifizetése során jelentkező hibák és szabálytalanságok kezelésében. „Egy általános tisztasági csomag semmit nem fog megoldani, ha az konkrétan nem vonatkozik az állami vagy uniós források kezelésére, valamint kezelőire. Lehet beszélni szigorú összeférhetetlenségről, amikor a kormány annyit nem képes megtenni, hogy a politikusok által vezetett kistérségi hálózatokat felszámolja? Hiszen az uniós forrásokat kezelő intézményrendszeren belül az alapvető függetlenséget nem biztosítják a pénzügyi menedzsment, a monitoring, az értékelés és a kontroll egységeknek”. „Valódi biztosítékot kérünk arra, hogy saját országunkban az ellenőrzési és felügyeleti rendszerek hatékonyak, azaz az uniós pénzek elköltése szabályszerű” – hangsúlyozta a szakpolitikus.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!