A kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős miniszter kiemelte: a javaslat célja az is, hogy tisztázni lehessen, mit kap az állami vezető az államtól, és mit más forrásból. Draskovics Tibor hozzátette: ezért tartalmazza a módosítás, hogy váljon nyilvánossá az állami vezetők adóbevallása. Mint mondta, a kormány ezzel a javaslattal is olyan kezdeményezést tett, ami arra irányul, hogy a magyar politikai élet egészét tegyék átláthatóbbá és tisztábbá. Az államtitkár szerint ma leginkább a politikusok iránti bizalom hiányzik.
Draskovics Tibor kiemelte: a javaslatban szerepel, hogy mikor az állami vezetők tisztsége megszűnik, akkor az Állami Számvevőszék kontrollja mellett, de az adóhatóság eljárásában vagyongyarapodási vizsgálat keretében nézzék meg, a vezetők tisztségük betöltése idején csak tisztességes forrásból és adózott módon jutottak-e bármihez is.
Szép Béla (MSZP) szerint a javaslat célja, hogy megteremtse a képviselői függetlenséget, valamint szankcionálja a méltatlan magatartást. A képviselő pártja támogatásáról biztosította a törvénymódosítást.
Borsos József (Fidesz) közölte: miközben a Fidesz egyetért a javaslattal, elegánsabb lett volna, ha a kormány az előterjesztést nem a Zuschlag-ügy kapcsán nyújtja be. Hozzátette: pártja akkor támogatja a törvényjavaslatot, ha a Fidesz által benyújtott pontosító módosító javaslatokat figyelembe veszi a kormány. Mint elhangzott, a Fidesz szerint fontos, hogy a kormányzati tagok vagyonosodása is nyilvános legyen.
Gusztos Péter a szabad demokraták nevében elmondta: támogatják a javaslatot. Kitért arra, hogy az országgyűlési képviselők juttatásai nyilvánosak, csak nehezen hozzáférhetőek. A liberális képviselő jogos elvárásnak nevezte, hogy ha a parlamenti képviselők javadalmazása táblázatos formában a parlament internetes honlapján elérhető, akkor legyen elérhető a Miniszterelnöki Hivatal honlapján a kormánytagok jövedelmezése is.
Hock Zoltán (MDF) hangsúlyozta, hogy pártja ugyan támogatja a törvényjavaslatot, de módosító javaslatokat nyújt be hozzá. Az MDF aggályosnak tartja, hogy az állami vezetők vagyonosodási vizsgálatában nagy szerepe van az adóhivatalnak, hiszen szerinte az adóhivatal a kormánynak alárendelt hivatalként nem nevezhető pártatlannak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!