Gyurcsány nettója majdnem 100 millió forint volt tavaly

Gyurcsány Ferenc csütörtökön határidőre leadja 2007-es vagyonnyilatkozatát – mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön. • Gyurcsányi évindító: tervek helyett konkrétumokat ígér

MNO
2008. 01. 31. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök nettó jövedelme tavaly 96 millió 410 ezer forint volt, ebben benne van a miniszterelnöki fizetés, a parlamenti képviselői díjazás és cégeinek osztaléka is.

A kormányszóvivő hozzátette: a miniszterelnök 35 632 976 forint adót fizetett be a 2007-es jövedelmei után. Daróczi Dávid kitért arra, Gyurcsány Ferenc – hasonlóan a korábbi évekhez – tavaly is átutalta miniszterelnöki és képviselői tiszteletdíját civil szervezeteknek, illetve alapítványoknak, összesen közel 14 millió forintot. A távirati iroda számításai szerint Gyurcsány Ferenc nettó osztalékjövedelme 2007-ben 82,5 millió forint volt.

A korábbi évek vagyonbevallásai szerint az Altus Rt. 2006-ban 84 millió, 2005-ben 87,6 millió osztalékot fizetett neki. Gyurcsány Ferenc legutóbbi, 2007 január 29-én benyújtott vagyonbevallásában csak egy 50 négyzetméteres pápai lakás tulajdonjoga szerepel, ahol édesanyja él. A kormányfőnek 2006-ban autója sem volt.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.